Fövényi Sándor

Ma én szeretlek

Egyre többet álmodok rólad,
ma én szeretlek, te szeress holnap,
már nem érdekelnek a tegnapok,
egy mázsás hajnalon úgy is meghalok.

De addig mennyi vert szárnyú levél,
amit a fákról tép le az őszi szél,
mennyi el nem számolt pillanat,
mikor a perc ezerfelé hasad.

Mennyi éj, az utcán kóborolva,
mikor a Hold árnyékom horgolja,
mely átlátszó akár fakó szemem,
és mély mint a legsötétebb verem.

Mondd, tehet-e a fogoly róla,
ha cellája falára az éveket rója,
szabadulna de már belefáradt,
engedd el te is véresre tépett számat.

Mert martuk egymást, két veszett állat,
mégis ölelésünk felperzselte a tájat,
most elköszönök tőled talán örökre,
könnyeid szórd a rám hulló rögökre.