„Egy szuperfolyékony közegnek lennie kell, legalábbis amíg ragaszkodunk az axiómákhoz, és az ezekre felépített Jenga toronyhoz, ami sokáig fogja bírni, akkor is ha kihúzunk egy-egy hasábot. (Vagy rádobunk egyet, mint pl. a Dirac-tenger.) Konzisztens 100%, de nem látjuk át.”

Ez a szuperfolyékony közeg létezik, nevezik éternek is, téridőnek is, de szerintem az a fluidum, ősóceán, ami felett lebeg Isten lelke, a tudat. Azzal lesz a káoszból kozmosz, a téridőből anyag, az anyagból újra lélek, vagyis a tudat, amivel érzékeljük a világot.

„Az emberiség ősi tevékenysége az éjszakai égbolt bámulása. Ennyivel be kellene érni. A tapasztalt világ... tőlünk függ. Igyekszünk matematikába és gúzsba kötni.”

A kötetlenség, a szabadság, kaotikus mozgást jelent, ami nehezen értelmezhető. A kötöttség, a szabály, a rendszer, jól értelmezhető, mégis mindenki szabadulni szeretne tőle.

„Az emberek azt gondolják, hogy az idegen űrhajók tömörek, fémből készülnek, és tele vannak fényekkel, mert mi ilyenre építenénk egy űrhajót. De az idegenek, ha léteznek, valószínűleg nagyon különböznek tőlünk. Lehetnek olyanok, mint a nagy házatlan csigák, vagy laposak, mint a tükörképek. Vagy lehetnek nagyobbak a bolygóknál. Vagy lehet, hogy egyáltalán nincs is testük. Lehetnek csak információk, mint egy számítógépben. És az űrhajóik nézhetnek ki úgy, mint a felhők, vagy készülhetnek össze nem függő tárgyakból, olyanokból, mint a por vagy a levelek.”

Azt is gondolják egyesek, hogy a végtelen világmindenségben párhuzamosan és akár azonos helyen is léteznek dolgok, és értelmes lények, akik reflektálnak önmagukra és dolgoknak egy vetületére. Ez lehet a csillagos égbolt is, amit csak mi látunk annak. Egy két centis üveggolyóba zárt galaxis, ami a macska nyakörvén fityeg, hány lénynek jelenthet olyan látványt, mint nekünk a saját galaxisunk?;-)