Jehova Tanúi valóban hirdették, hogy a zsidók vissza fognak térni Izraelbe, és ezt a visszatérést egy fontos bibliai eseményként tekintették. Charles Taze Russell, a mozgalom alapítója, szintén támogatta a cionista eszméket, és úgy vélte, hogy a zsidók visszatérése a bibliai próféciák beteljesedése lehet. Ezt a gondolatot Russell és követői sokáig képviselték, és úgy hitték, hogy Isten különleges tervet tartogat a zsidó nép számára, beleértve a földrajzi visszatérést Palesztinába.

A Scofield-tanulmányi Bibliával kapcsolatos megjegyzésed is érdekes, mivel annak tanításai a cionista Izraelt támogató keresztény teológiai nézeteket terjesztették, amely szerint Isten megáldja azokat, akik támogatják az új Izraelt. Azonban fontos kiemelni, hogy Jehova Tanúi később elhatárolódtak ezektől a tanításoktól. Rutherford, Russell utódja, 1932-ben határozottan elutasította a cionizmus támogatását, és azt a nézetet képviselte, hogy a modern Izrael és a zsidók visszatérése nem része a bibliai próféciáknak.

Az Őrtorony Társulat álláspontja tehát konkréten csak 1932-ben változott meg: míg korábban támogatták a cionista mozgalmat, később azt az elképzelést, hogy a zsidók visszatérése Palesztinába a megváltás része lenne, hamisnak tekintették. A cionista mozgalmat később a Sátán befolyásának tulajdonították, ami egyértelmű váltás volt a korábbi álláspontjukhoz képest.

Ezzel szemben a Katolikus Egyház cionizmushoz való viszonya nagyrészt diplomáciai, teológiai és politikai alapokon nyugszik. Bár 1993-ban létrejöttek a diplomáciai kapcsolatok a Szentszék és Izrael Állama között, a Katolikus Egyház soha nem támogatja teológiai értelemben a cionizmust, vagyis nem vallja, hogy a zsidók visszatérése Izrael földjére bibliai prófécia teljesülése lenne.

A Katolikus Egyház a cionizmus kérdését főként politikai és nem vallási szempontból kezeli. A diplomáciai kapcsolatokat a keresztény–zsidó megbékélés részeként értelmezi, de továbbra is fenntartja, hogy a modern Izrael politikai létének nincs teológiai alapja a keresztény hitben. Az Egyház a zsidók vallási kötődését Izrael földjéhez bibliai hagyományként érti, de nem értelmezi azt saját vallási meggyőződésének részeként.

A Vatikán mindig is különös figyelmet fordított a keresztény szent helyek védelmére Izrael területén, és a jeruzsálemi helyzetet gyakran nemzetközi jogi megközelítéssel kezelte, amely biztosítaná a szabad vallásgyakorlást és a szent helyek védelmét.

A Katolikus Egyházban több hivatalos tanítóhivatali nyilatkozat is létezik, amelyek kifejezetten utalnak arra, hogy a cionizmust teológiailag helytelenítik. Ezek a nyilatkozatok általában a zsidó nép vallási és történelmi helyzetét, valamint Izrael állam modern politikai létének kérdéseit tárgyalják. Az alábbiakban néhány fontos nyilatkozat található:

1. X. Piusz pápa és Theodor Herzl találkozása (1904): Amikor Herzl, a modern cionista mozgalom vezetője, 1904-ben találkozott X. Piusz pápával, abban reménykedett, hogy a Vatikán támogatná a zsidó állam létrehozását Palesztinában. A pápa válasza azonban határozott elutasítás volt: „Non possumus” („Nem tehetjük”), és kifejezte, hogy a zsidók nem ismerik el Jézust, mint Messiást, így nem támogatják a zsidó állam létrehozását.
   Theodor Herzl 1904-ben találkozott X. Piusz pápával, hogy a cionista mozgalom támogatását kérje Palesztinában egy zsidó állam létrehozásához. A pápa azonban határozottan elutasította a kérését teológiai és vallási okokból. Herzl feljegyzései szerint X. Piusz kijelentette, hogy a Katolikus Egyház nem támogathatja a cionista törekvéseket, mivel a zsidók nem ismerték el Jézus Krisztust Messiásként, így a katolikus egyház sem ismerheti el a zsidó népet. A pápa továbbá hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem szent földjét Jézus Krisztus élete szentelte meg, és nem támogathatják, hogy az a zsidók kezébe kerüljön. Bár elismerte a zsidók nehézségeit, és elmondta, hogy jó kapcsolatokat ápolt a zsidó közösségekkel, a cionizmus támogatását nem volt hajlandó elfogadni.

2. XII. Piusz pápa enciklikái:

   • Auspicia Quaedam (1948. május 1.): XII. Piusz pápa ebben az enciklikában kifejezte aggodalmát a jeruzsálemi szent helyek és a vallásszabadság védelme kapcsán, amikor Palesztinában háború tört ki. Ebben az enciklikában egy nemzetközi garanciát követelt Jeruzsálem különleges státuszára vonatkozóan, amit az izraeli vagy az arab szuverenitás alól kívánt kivonni.
   • In multiplicibus curis (1948. október 24.): XII. Piusz ismét kifejezte azon vágyát, hogy Jeruzsálem és a szent helyek nemzetközi státuszban maradjanak, hogy biztosítsák a szabad hozzáférést és vallásgyakorlást minden vallás számára.
   • Redemptoris nostri cruciatus (1949. április 15.): Ebben az enciklikában X. Piusz tovább erősítette azt a nézetet, hogy Jeruzsálem nemzetközi státuszúvá váljon, és az Izrael állam megalakulását követő konfliktusokban sürgette a békét és a vallási szabadságot.

3. Második Vatikáni Zsinat – Nostra Aetate (1965): Bár ez a dokumentum elsősorban a zsidó-keresztény kapcsolatokat javította, és hangsúlyozta a zsidók elleni előítéletek megszüntetését, nem támogatja a cionizmust vagy annak teológiai értelmezését. A Nostra Aetate kijelenti, hogy az Egyház elismeri a zsidók saját vallási örökségét és különleges helyzetüket a történelemben, de nem utal arra, hogy Izrael állama vagy annak megalakulása bármilyen bibliai prófécia beteljesedésének tekintendő.

4. A Katolikus Egyház hivatalos álláspontja Izrael Államról és a Szentföldről: A Vatikán diplomáciai nyilatkozatai és a Szentszék hivatalos dokumentumai is azt mutatják, hogy az Egyház politikai és nem teológiai alapon áll hozzá Izrael államhoz. Az Egyház elismeri Izrael politikai létezését, de a modern Izrael Államot nem tartja bibliai prófécia teljesülésének. A Vatikán hosszú ideig nem ismerte el Izraelt hivatalosan, és továbbra is fenntartotta azt az álláspontot, hogy Jeruzsálemnek nemzetközi városként kellene működnie.

5. „Notes on the Correct Way to Present the Jews and Judaism in Preaching and Catechesis in the Roman Catholic Church” (1985): Ez a dokumentum egyértelműen kijelenti, hogy a zsidók földhöz való kötődése bibliai hagyományokon alapul, de a Katolikus Egyház nem osztja azokat a nézeteket, amelyek Izrael állam modern megalapítását teológiai értelemben vett isteni akaratként értelmezik. A dokumentum azt is hangsúlyozza, hogy a cionizmus és a modern izraeli állam politikai fejleményeit nem szabad vallási szemszögből értelmezni.

Ezek a nyilatkozatok és enciklikák összességében azt mutatják, hogy a Katolikus Egyház teológiai szempontból helyteleníti a cionizmus azon értelmezését, miszerint Izrael állam megalakulása bibliai prófécia beteljesülése lenne.