Természetesen váljék egészségükre (vagy inkább betegségükre?)!
 Az ateizmus is csupán egy olyan istenszemlélet mint a többi több ezer más, amely nem szolgálja az ember földi - s következményként ható - boldogtalanság érzetnek az enyhítését. Sőt az egyik azok közül, amely önmagunk csökkent értékűségének vélelmezéséhez vezet. Az ateizmus egy olyan istenképet ad, amiben az isten nem létezik.

5/1. rész
Fel kell fognunk, hogy nem az a lényeg, hogy létezik-e vagy sem, s ezt az objektív tényt - amint évezredeken át látható - se bizonyítani, se cáfolni nem tudjuk. A lényeg az, hogy hiszünk-e egy olyan valamiben, amely feltámasztja az értékesség érzetünket, és ezáltal hatékonyan tudunk az életben cselekedni, sőt ez a hatékonyság tovább növeli ezt az érzést (de úgy, hogy nem mások rovására).

A tudomány egyes területei oda jutottak, hogy mindent megkérdőjeleznek, de pont így fejlődik tovább. És helyesen tesszük, ha a pillanatnyi állását hittel elfogadjuk, bár megélhetjük, hogy egyszer még az is megdől.

It a "hit" esetén nem arról van szó, hogy valamiféle istenben hiszünk, hanem arról, hogy valamiről (ami megdőlhet) azt állítjuk, hogy "tudjuk". A Heliocentrikus nézetről is azt állítjuk, hogy "tudjuk, hogy így van", amely több mint a Laposföld, és érvényességének elfogadása messzebbre vezet.

Bár az Isten létében való hívés a példánál sokkal több, de lehetne példaként felhozni a pénzt, mint valamit, amiben hiszünk, hogy van, és ez a hit fontos számunkra. Pedig, ha egyedüli emberként lennénk a földön (pl. túlélőként), akkor semmi jelentősége nem lenne, mert mit kezdhetünk bármilyen formájával. Úgyis minden ami van a miénk lett. De ugyanez van ha ketten vagyunk, és felesleges csereeszköz ez, amíg népes társadalommá nem válunk, ahol felbukkanhat valamiféle gazdasági rendszer.

Az istenhit most ott tart, hogy egyesek - a felnőttek - szinte anyatejként szívják magukba az ateizmust, mert egy hedonista létben ez adja azt az érzetet, hogy ettől boldogak lehetünk. Ám a legfiatalabbak megérzik ennek a liberalizmus nicknéven futó korlátmentességnek a lassan szétterjedő mérgét, és egyre világosabbá válik e hamis alapokon nyugvó világnak ellentmondásai. A paradoxont az a tévhit generálja, hogy amióta civilizáció létezik, és fejlődésnek indul (valójába racionális alapokon), abban hiszünk, hogy a boldogságot úgy érjük el, ha sikerül bőséget teremteni, kényelemmel és élvezetek garmadával körülvenni magunkat, és a lehető legtöbb kényelmetlenséget kiküszöbölnünk.

Ez egy hamis nézet, amely a mai hedonista léthez vezet, benne - mint egy kényelmetlenség - az Isten lenne, de ezt is tagadnunk kell, hogy boldogak legyünk.
 Ezt sikerült mára létrehozni, hosszú folyamatban, s a pénzzel való működtetését nevezzük fogyasztói társadalomnak. Egy hamissággal működtetjük. Nem csoda, hogy ellentmondást találunk benne. Nézeteket lehet erre a paradoxonra építeni, és azok a maguk módján sikeresek is lehetnek. De nem oldják meg a boldogtalanságot, amely szerte az egész nyugati világban, megállíthatatlanul terjed.

folytatás az 5/2.-ben