Csergető Creative Commons License 2024.10.06 0 0 1304

Csergető

 

Annak idején ezzel a szöveggel búcsúztatta Handó Tündét 24 híve.

.
    Elnöki köszönet címmel jelent meg egy búcsúztató, amit 24 bírósági vezető írt alá. Ebben az Országos Bírósági Hivatal távozó vezetőjét búcsúztatják, miután Handó Tünde elmegy alkotmánybírónak. Így szól a teljes üzenet, amit egy Wass Albert-idézettel kezdtek, és ami szinte már olyan hízelgőre sikerült, mintha direkt szívatnák Handót:

 

„Kedves Elnök Asszony!

 

Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárás jogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, hogy iránymutatásod mellett a digitális fejlődés motorjai, és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk. Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba.A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szerepel vetted ki a részed. 2012 óta a bírósági szervezet mérföldes léptekkel haladt előre, melyek nyomán a siker, az eredményesség és a fejlődés hangjait visszhangozták a magyar igazságszolgáltatás »templomai«.

Irányításod mellett a magyar bíróságok ítélkezési teljesítménye Európa élvonalába repített bennünket, a jogszerűség, időszerűség, megalapozottság kihívásaira vitathatatlan eredményekkel válaszoltunk: a bíróságok ügyhátraléka és régi ügyeinek száma tovább csökkent, döntéseink elfogadottsága újfent javult.

Az innováció iránti elhivatottságodnak köszönhetően a bírósághoz fordulók a legmodernebb körülmények között, korszerű ügyfélközpontokban, egyszerűbben, gyorsabban intézhetik ügyeiket. A szervezet iránti közbizalom erősödött, az ügyfelek elégedettsége nőtt.

Magasabb szintre léptünk a bírói önigazgatás gyakorlásában és annak tökéletesítésében is. Soha annyi lehetőség nem kínálkozott a bíróságok dolgozóinak arra, hogy részt vállaljanak a szervezet működésében, és személyes közreműködésükkel, szerepvállalásukkal alakítsák annak sorsát, mint ma.

A bírói hivatás jelentőségét méltó módon elismerő illetmény iránti elszánt kitartásod célba ért, melynek eredményeként a bíró illetmény immár versenyképes jövedelmet, kiszámítható életpályát biztosít a hazánk bírói kara számára. Áldozatos és mindannyiunk iránt érzett felelősséggel végzett munkának hála a bírák és az igazságügyi alkalmazottak megbecsültsége megérdemelt helyre került. Köszönet és elismerés érte.

 

Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled bírói hivatásról, bírói függetlenségről pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk.”
 

 

Handó idő előtti távozásáról érdemes tudni, hogy az Országos Bírói Tanács élesen támadta egy rakás ügy miatt, és törvénytelenségekre hivatkozva a leváltását is kezdeményezték a Parlamentnél.

A(z) (i)gazságszolgáltatásról a saját magánvéleményem:
Ennek az aranykornak egy egészen apró fejezete, amely nagyon jól mutatja be azt a rendszert, amelyet ő felügyelt, az alábbi linkeken.
Íme, jól látható, hogyan lehet egy öreg, beteg, mozgássérült hat osztályt végzett 76 éves falusi özvegyembert (aki alacsony összegű nyugdíjából még eltartja pszichésen sérült felnőtt fiát is) egyetlen hitelt érdemlő bizonyíték nélkül is egy közel tíz évig tartó polgári persorozatban az őt beperlő felperes, majd később pedig a bíró által kirendelt kompetencia nélküli rendőrségi állományban lévő igazságügyi nyomszakértők egyértelműen, okirati bizonyítékokkal és hiteles fényképek által is bizonyítottan hamis szakértői jelentéseikkel és azt követően nagyon gyorsan, még a per vége előtt törvénysértően megsemmisített, a felperes által törvény- és jogszabálysértések sorozatával őrzött, rejtegetett, többször megváltoztatott, az alperesnek és szakértőjének nem bemutatott bizonyítékkal elítélni. Sőt, nem csak polgári perben lett vesztes emiatt, de a területi nyomozóügyészség a vesztes felet utólag még "hatóság félrevezetésével" is megvádolta és sikerült büntetőjogilag is elítéltetniük!
És ami egyenesen nonszensz, a polgári perben hiába kérte az alperes, hogy addig, amíg hivatalos papírt nem kap az igénybe vett felperesi és bírósági igazságügyi szakértők kompetenciájára, addig ne folytassák le a pert, ne hozzanak ítéletet; mert  nevezett két szakértőt az alperes két illetékes kamaránál, a SZISZK-nél és a MISZK-nél, sőt a felettes hatóságánál, egyenesen az igazságügyi minisztériumba, a miniszterhez írt levelében is kérte az inkompetencia kimondását, de ezeknél az előírt 30, de max. 60 nap helyett több mint négy évig elhúzott ügyintézés és teljesen törvénytelen eljárások után az öt éves elévülést követően "büntethetetlen és érinthetetlen személyeket" mint "megbízható, szavahihető és érdektelen tanúkat" vette igénybe az ügyészség a bírósági büntetőszakaszban.

https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/04/30/magyar-igazsag-szolgaltatas-szorjak-az-iteleteket-gazmero-ugyekben/#more-43123

https://mega.nz/#F!VoEwXAqL!PRDFkxdzGHN2PxRuYJQcNg