VargaRoland Creative Commons License 1 napja 0 0 69617

Az aljzat friss, én csináltam, azzal nem lesz gond szerintem. A falon eddig is volt csempe, amit levertem, az sem volt teljesen vállalhatatlan (mármint a fal felülete, a csempe rajta az az volt :)), viszont most magasabbra rakom, mint volt. Az eredeti csempe kicsit kintebb állt a felső, burkolatlan síktól, így leverve kb egy síkban vannak, szóval ettől sem tartok.

Csempevágóm saját még nem volt. Mindig kölcsön kértem, de azok eléggé leharcolt, régi, újan nem prémium darabok voltak. Volt, hogy bosszankodtam velük, de alapjába véve egészen vállalható produktumot tudtam kihozni velük.

Az új vágót tavasszal vettem, a teraszomat ahogy megemeltem és kicseréltem a korlátot, oszlopokat kellett betenni, kellett pár lapot cserélnem, vágnom. A fürdő már akkor is tervben volt, szóval úgy voltam vele veszek egy sajátot, a két munkán tuti behozza az árát. Pár greslapot vágtam vele, az eddigiekhez képest valami meseszerűen vágott, úgy gondolom ezzel nem lesz gond. A kereke nem kóvályog össze-vissza, tud egyenest vágni :)

Ahogy látom, amúgy a vágás milyensége is olyan, mint a famunkánál. Pontos mérés, pontos jelölés az alapja, ha az jó, akkor a vágás, még ha kicsit csipkés is (de egyenes), azt csiszolással szépen lehet javítani, éles vágott csempét meg úgyse rak fel az emberfia (hacsak nem épp be a sarokba...).

 

Amúgy tegnap jött a villanyász, átkötötte a lámpa vezetékeit. A mennyezet az karton, abba pattintós LED lámpákat vettem, 3 darabot (2 az üres tér fölé, egy pedig a zuhanykabin fölé). A terv a fejemben megvolt, ez volt a vágyam, de hogy milyet kellene, honnan, mekkora teljesítményt, azzal teljesen elvesztem. Bementem a helyi villanyos boltba szaktanácsért. Ott sikerült teljesen összezavarni :) Hány négyzetméter, hány LUX, milyen IP védettség, milyen szórási szög... Aztán otthon nyugodtan nekiültem és a szerzett információk birtokában elkezdtem olvasgatni, keresgélni. Először megállapítottam, mennyi LUX kell nekem (van ám ajánlott érték minden helyiségbe). Aztán kerestem ezt elérő (sőt kissé túlteljesítő) lámpácskákat, megfelelő szórási szöggel, IP védettséggel. Aztán berendeltem és sűrűn imádkoztam, hogy jó is legyen. :) Kiderült, hogy helyes volt a számítás, bár még nincs fent a fehér fali csempe (ami biztosan világosít még a téren) már így is elégséges a fény, teljesen meg vagyok elégedve. De igazán csak akkor voltam elégedett, mikor a kedvesemet lehívtam és megmutattam neki, ő pedig vigyorogva, bólogatva csak ennyit mondott: "Menőőőő" :))) Az élet apró örömei :)

 

Viszont a hétvégére tervezett burkolás biztosan elmarad, hiszen jelenésem van szombaton Izsákon, rendkívül fontos hobbiasztalos ügyben :)

Előzmény: fejes.i (69616)