Szerintem ez is elgondolkodtató, legyen meg itt is (Harcművészetek topik):

 

Szebényi Tibor  

"Jól gondolom. Szerintem le vagy ragadva az eszköznél, annak minőségénél, technikájánál  stb. Igazából nem a technika számít , hanem a hozzáállás, amikor a gondolkodásmódodhoz , hozzáállásodhoz igazítod az eszközkészletet."

 

Ezzel egyet kell értenem.

Lentebb írtam, hogy milyen alapelvek mentén megy a HEMA (pl. eredetihez hasonló fegyver), de a gondolkodásmód és hozzáállás néha nem passzol a fegyverhez. A HEMA-ban az edzések és versenyek jó kedélyűek, fiatalos a csapat, nincsenek még igazán nagy tiszteletnek örvendő "nagy öregek", mindenki figyel a biztonságra, vigyáz a partnerére, jobbnál jobb védőcuccok készülnek, rengetegen dolgoznak a HEMA Szent Grálján, a tökéletes kesztyűn.

 

Szóval ez a miliő legfeljebb a kontrollált újkori párbajokhoz passzol, egy középkori csatához kevésbé. Ezt a fegyverek kézvédelme is tükrözi, legalábbis egyes nézetek szerint nem véletlen, hogy a teljes kézvédelmet nyújtó kosár csak az újkorban terjedt el, gyakorlatilag az után, hogy Európában a kardok kikoptak a harctérről. A teljes kézvédő arra utal, hogy a felek kontrolláltabb körülmények között, statikusabban, több "kézvadászattal" vívtak, nem levágni akarták a másikat. Pedig egy kovács szempontjából a kardra kosarat csinálni fényévekkel egyszerűbb, mint egy jó kesztyűt.

A kevés kézvédelem (a középkori európai kardok keresztvasa, a japán kard cubája, vagy szélsőséges példaként a kozák saska semmije) arra utal, hogy nem volt kézvadászat, dinamikusan mentek egymásra, fejre és testre, és levágni, leölni akarták a másikat. A miliő inkább olyan lehetett, mint egy olyan biztonsági kamerás felvételen késes támadásról, aminek a megtekintése után rosszul alszol.

A leletanyagban sem tobzódnak a kesztyűk. Ez a dilemma jól látszik több stílusban (vikinges, kora-középkori karámos bunyók), ahol korhű fegyverekkel (minimális kézvédelem) vívnak, de alapvetően baráti miliőben, ahol a következő hétfőn mindenki dolgozni akar az ép ujjaival, de lelet nincs kesztyűre, ezért azon dolgoznak, hogy kevésbé feltűnő, de jól védő kesztyűket alkossanak.

 

Ha ezt a miliőt - baráti párbajozgatás, ahol ér a "kézvadászat" - akarjuk ráerőltetni mondjuk a kendora, téves következtetésekre is juthatunk. Mondhatjuk, hogy a kendot túlegyszerűsítették, lecsökkentették a találati felületeket, hiteltelen gyakorlóeszközre váltottak, ezzel eltávolodtak a harcszerűségtől, de ugyanígy mondhatjuk, hogy a HEMA van tévúton, mert hiába pöpec a védőeszköz és a védőcucc, ha a hozzáállás nem stimmel, és a főúri párbajkörnyezetet használjuk mindenhez. Nekem jó, mert én pont ezt csinálom, kosaras szablyákkal, de nem is szeretném ezen a szemüvegen át megítélni a kendot.

 

Igaz, hogy a shinai nem passzol a japán kardhoz tömegben, hosszban, de egy fontos dologban egyezik: minimális a kézvédelme. Ha így nézem a kendot, akkor bizony közelebb van az igazzy harchoz, mert nem foglalkozik a kézvadászattal, és az eredeti eszköz is arra utal, hogy régen sem foglalkoztak vele. Ilyen szempontból pedig tényleg mindegy, hogy bambusz, fa, vagy fém, a hozzáállás sokkal fontosabb.

 

 

"Nos ez is lehet kontextusból kiragadott  példa és nem kell rögtön kiröhögni. Mire gondolok? 

Ha pl combvértet hordott a régenvolt harcos és azt a rendszert rekonstruálják, akkor a combvágás lehet, hogy talál, de nem okoz sérülést , úgymond nem találati felület." 

 

Ezt viszont nem fogadnám el kifogásnak. A páncélok esetén is alapfeltétel, hogy az ember eredendően páncél nélkül született. Régen is előfordulhatott, hogy nem csatoltad fel a combvértet, ezért páncélos emberkének is tudnia kell pucéron vívni. A páncél egy plusz, aminek ismeretében bátrabban bevállalhat dolgokat, de ezek hiányában tudnia kell többet védeni (lefelé nem kompatibilis a dolog). De elég ritkák a páncélos stílusok, és még ritkább ezek gyakorlati, szabadvívásos értelmezése. Én 2 évig gyakoroltam a katori shinto ryu-t, az nagyon tanulságos volt páncélos szempontból.