Prágából Budapestre próbáltam jegyet venni egy 2 héttel későbbi vonatra, 2 főre, grafikus helyfoglalással. Az eleve vicces, hogy ha 2 főre veszem egybe, jóval drágább, mintha külön-külön vennénk meg a kettőt.
Na mindegy, megpróbáltam, eljutottam a grafikus foglalásig, hozta is szépen a kocsit, na akkor ezek szerint nemzetközire is működik már. Természetesen a hely kiválasztása és a Tovább gomb megnyomása után hibát dobott "Sikertelen helyfoglalás" néven. Megpróbáltam úgy, hogy csak egy darab jegyet veszek magamnak, úgy sikeres volt. Oké, akkor próbáljuk meg külön-külön, hátha úgy jobb lesz, útitársat felhívtam telefonon, próbáljuk meg egymás mellé venni gyorsan, nehogy befoglalja valaki. Egyikünknek sikeres volt, máskunknak sikertelen. Azt mondanom sem kell, hogy természetesen minden egyes alkalommal a Vissza gombbal visszadobott teljesen a kezdőfelületre, adhattam meg újra az utazás alapadatait. Ezután észrevettük, hogy időközben a kiszemelt hely egyikét már befoglalták, mindegy, próbáljuk meg egy másikra. Ugyanez a folyamat vagy hatszor lezajlódott, egyikünknek sikeres, másikunknak sikertelen helyfoglalás, és azt vettük észre, hogy az általunk kiszemelt helyek mindig befoglalásra kerülnek. Egy kicsit idegeskedtem rajta, hogy mi a franc van ezzel a két héttel későbbi vonattal, hogy ennyire veszik rá a jegyeket, de már rögtön gyanús volt nekem az egész, mert ilyen nincs. Többször is kiléptem, kitöröltem az előzményeket, sütiket, újra beléptem és még mindig foglaltra hozta a helyeket, lassan szinte az összes normális 1. osztályú hely elfogyott az adott kocsiban.
40 perc baszakodás után vettünk a Regiojetre két jegyet, menetirány szerinti megfelelő ülőhelyet kiválasztva, olcsóbban, néhány kattintással 2-3 perc alatt. Egy órával később direkt visszamentem a mávos felületre, és azt láttam, hogy természetesen a kiszemelt helyekközül egyik sem volt lefoglalva. Igen, az idióta rendszerük foglaltra hozta azokat a helyeket, amikre amúgy sikertelen foglalást dobott, és egyébként is rég töröltük már az adott tételt a kosárból meg mindenhonnan, kitöröltük a böngészősütiket...stb.
Leírjam, hogy mit gondolok erről a cégről meg a senkiházi informatikusairól, vagy ki tdujátok találni magatoktól is? Inkább nem írom le, mert pillanatok alatt kimoderálnák, pedig jó lenne ha maradna ez az érdekes kis történet. Továbbra sem értem, hogy mi a francért kell nekem a fizetésem felét ezekre a kutyaütő ingyenélőkre adóként befizetnem.