Vova szerződése az év végéig (az Eb végéig) szól.
Egyébként Ilyés nyilatkozata szerint minden rendben, Pálinger szerint fiatalok vagyunk, így az eddigi kommunikációból arra következtetek, hogy Vova maradni fog.
Majd bejelentik szeptemberben, vagy amikor elnökségi ülés lesz.
Az látszik, hogy Vovával azért óvatosabbak voltak, mint Chemával. Utóbbival már az olimpiai selejtező előtt (!) aláírtak egy 4 éves szerződést, ez azért elég hülyén nézett volna ki, ha ki sem jutunk az olimpiára.
Benne jobban bíztak, illetve lehet, hogy voltak ajánlatai máshonnan is, ezért le kellett csapni rá.
Azt azért kétlem, hogy Vova tele lenne ajánlatokkal a legjobb csapatoktól, valljuk be, ha egyszer távozik a kapitányi posztról, mehet vissza az MTK-ba vagy a gyerekekhez, így itt nem hajtott a tatár, hogy feltétlenül biztosítsuk be magunknak.
Ezzel együtt az eddigi jelek alapján vélhetően marad, kérdés, hogy meddig, illetve milyen záradékok (eredmény elvárások) lesznek abban a szerződésben. Mert egy rosszabbul sikerült Eb után akár inoghat a kispad, ami amúgy szerintem korábban is inogott, csak nem volt senki, aki kéznél lett volna, hogy beugorjon, illetve Vovának vannak fontos szövetségesei (Elek, Szilágyi), akik mögötte állnak, harmadrészt meg a rövid idő miatt nem mertek belenyúlni.
Így aztán Vova úgy tűnik, valahogy eddig kibekkelte/bemákolta...