Vychodniarska Stovka 107 km - 5320 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 12 perc alatt.

Na ez számomra egy nagyon durva 100-as volt. Rég voltam ilyen nehéz megmérettetésen úgy érzem.

Péntek kora délután vonattal közelítettük meg többedmagammal a rajt helyszínéül szolgáló Kysak települést, ami Kassához van elég közel. Itt volt egyben a tornatermi szállásunk is. Este még be lehetett regisztrálni, átvenni a rajtszámokat, és a nyomkövetőt. Ez után még kicsit társasági életet éltünk a többiekkel és pár szlovák ismerőssel, egyben ez angol nyelv gyakorlásnak is felért.

Reggel 6:00-kor kb 60 mindenre elszánt futó, és néhány túrázó vetette be magát az igen kemény terepen, köztük jópár honfitársunk. Én most voltam először ezen a rendezvényen, nem ismertem a terepet, ez volt a vesztem is később. Azt hittem az így is komoly szintkülönbség elosztozik majd egyenletesen a távon, hát nem!! A szintkülönbség 80%-át gyakorlatilag letudtuk 66 (!) km alatt. Nagyon durva volt! A rajt után egyből a település fölötti régi várromot kellett megmászni szinte toronyiránt. Út az nem volt, a szalagozás a mérvadó. Lefele szintén ugyanez volt a helyzet. A P- jelzést elérve fokozatosan, sunyin emelkedett az út. A Jánosiková Basta kilátópont csak pár lépés volt, mégis rajtam kívül senki sem ment ki, hanem futottak tovább a sporik.. Már itt eléggé elnyúlt a mezőny, nem is nagyon volt körülöttem senki, pedig még csak 5 km-nél jártunk. A Prielohy elágazásnál a track nem vitt le a K- elágazáshoz, de szalag az sehol sem volt. Én rendesen a tracken haladtam, viszont hamarosan sok futó érkezett balról, megtéve a kerülőt amit nem kellett volna. Kb egy tempóban haladtunk egy darabig többekkel. Végre az első jó kis lejtő 8 km után érkezett el, Velká Lodina településre. Meg is álltam kicsit frissíteni magamat, addig a többiek el is futottak. Sokáig nem volt kegyelem, mert a szalagozás hamar jobbra parancsolt egy igen hosszú, és meredek úton fölfele. A következő településre igen hosszú szerpentinezős út vitt le. Malá Lodina volt az első frissítőpont, 17 km-nél, ahova 2:41 alatt érkeztem. Itt már több mint 1000 m szint meg volt. A szervezők tapsoltak, szurkoltak, jól esett. A frissítőpont kínálata igen tág volt. Én szuperül eltalált izoval, és kólával frissítettem. Többféle kenyér, sós-édes dolgok, banán, aszalt gyümölcsök választéka várt. Miután belakomáztam, jött a túra talán legdurvább része. Alig 3 km alatt föl kellett jutni valahogy a Boksov 810 m-es csúcsára. Út az szintén nem volt, minden szalagnál meg kellett állnom megnézni hol a következő. Előttem páran másztak, ki is előztem őket. Nagyon durva emelkedő volt ez, de felérvén a tetejére varázslatos panoráma kínálta magát. Természetesen meg is álltam frissíteni, és nézelődni kicsit. A helyzet viszont nem lett sokkal jobb, mert út nélküli gerincen kellett kidőlt fák között bukdácsolni, és szalagokat keresgélni még 5 km-en keresztül. Eléggé soha véget nem érő rész volt ez, de ettől függetlenül nagyon szép helyeken haladhattam. Egy kis forrást találva nagyon jól esett a jéghideg fürdő, a morálom is újra pozitív irányt vett. Végre ismét turistajelzést elérve (K-) ismét ritka pillanat, de haladható rész következett Kosická Bela településig, ami 33 km-nél volt. A hátráltató tényező most a borzasztó meleg volt, de szerencsére itt most meg lehetett kicsit pihenni a frissítőponton. 5 óra 43 perc alatt értem ide. Elég sok futó pihen éppen itt, én is rájárok most éppen a kenyerekre, és egy vérnarancsos mentes hideg sört is elfogyasztok. Nagyon figyelek hogy a flakonjaim mindig tele legyenek, úgy induljak ki a pontokról! Van a ponton magnézium is, most bevágok egyet. A település után ismét igen durva emelkedő következik a S-n. Hamar elégetem a bevitt kalóriákat. A dögmeleg miatt kétszer meg is kellett állni fölfele, de ráérek, van időm. 2 km alatt máris 818 m-en voltam, a Zelezny vrch csúcsán, ahol partizán emlékmű is volt. Innen még 3 km-t "sárgulok" a jelzésen, majd máris 948 m-en vagyok fent a gerincen. Innen az SNP P- jelzést kellett követni. Egy forrás jelzés mutatja balra hogy 20 m-re vízvétel, élek is a lehetőséggel, de sajnos csak nagyon lassan csepegett belőle, így tovább is álltam. Az Idcianske sedlo-t (954 m) kétszer is kellett érinteni, de még egyszer harmadjára is ott mentünk el szinte közvetlen mellette később. A következő szakaszt végre kicsit meg lehetett pörgetni jó 5 km-en keresztül. Közben viszont egy frissítőpont várt 47 km-nél. Az átlagom még mindig 6 km/h környékén mozog. A frissítőpont kínálata a szokásos, mindenki megtalálja amit éppen szeretne. A pont után még kicsit lehetett kocogni. Egy igen megtévesztő jobb kanyart lestek be páran, ahol egy darab jelzés sem volt. Ha nem jönnek balról vissza a többiek, lehet világgá mentem volna én is. Hamarosan jobbra igen durva emelkedő következett a Cervena Skálán keresztül, ahol sziklamászók is gyakoroltak éppen. Előtte a Tri Kamienky forrásból mosdottunk meg, igen jól esett a bő vize. A Sedlo Zemicky elágazásban jött egy 3,5 km-es betétkör. Na ebben sem volt kegyelem. Piszok meredeken kellett felmászni a 915 m-es Folkmarská Skala csúcsára. Közben összeverődtem Peter Matej-jel, aki tavaly elsőnek ért be a Nagyszombati 169 km-esen, ahol én voltam a második, és Lydia Závodskával, akinek szintén igen sok hosszú táv van már a lábaiban. Szó szerint felszuszogva a csúcsra, Lydiának mondom hogy balra meg kell tennünk hivatalosan is a kitérőt a panorámás sziklához. Varázslatos kilátás tárult elénk. Alattunk nagyon mélyen Kojsov település volt, ahova mi is tartottunk, és balra messze felfedeztük az 1246 m-es Kojsovska hola csúcsát, ahol a Kőris-hegyhez hasonlóan egy nagy "focilabda" áll a csúcson. Itt is fogunk még járni a túra folyamán. Befejezvén a betétkört, igen köves, sziklás meredeken óvatoskodunk le Kojsov településre, ami már 60 km-nél volt. 10:26 alatt értem ide. A szintkülönbség már 3500 m körül lehetett. Itt utolértem olyan embereket akik tudom hogy igen jó futók. Ha tudtam volna hogy a szintkülönbség mindössze 66 km-re majdnem le van tudva, valószínűleg óvatosabbra vettem volna a figurát. Itt viszont kellett egy fél óra, mert a lábaim nem voltak túl jó passzban. Görcsölgettem intenzíven. Végre meleg levest kapunk, ami a nevezési díjban benne volt, és rendelek mellé egy korsó sört is. Utána még rájárok az egyéb snackekre is. Kaja után bemutatkozunk az ultrafutó legendával, Bogár Jánossal, aki 8 perccel előttem ért ide. János mondja hogy elképesztő durva a pálya, bőszen helyeselek. Az a kemény, hogy ő igazából aszfaltfutó, de most valamiért mégis részt vett ezen a rendezvényen. Mondta hogy itt valószínűleg abbahagyja, és buzdítottam, és ahogy néztem az időket, végül szerencsére tovább ment, és sikeresen teljesítette a megmérettetést. A párja csinál közben rólunk egy közös képet. Peter, és Lydia még ejtőztek, egyedül haladtam tovább. A lábaim kicsit jobban lettek, de a combjaim nagyon lemerevedtek, és ez csak egyre rosszabb lett. Petra Ormisovát érem utol, dumcsizunk kicsit. A következő 6 km-re kb majdnem 900 m szint jön. Most másszuk meg a Kojsovská Holát. Soha véget nem érő út ez, pedig ha tudom hogy gyakorlatilag ez után már minimális a szintkülönbség, valószínű jobb kedélyállapotban másztam volna meg a csúcsot. Na de egyszer ennek is vége lett, és a jutalmam pazar panoráma túránk legmagasabb pontjáról. Lövök is pár fotót, majd az ellenőrzőpont kicsit lejjebb, egy pihenőnél volt. Itt is 20 percre meg kellett állnom. Jópár futó spori pihent itt, de ők végül hamarabb tovább indultak. Én még tömtem magamba a sok finomságot. Innen ismét az SNP P- jelzésén haladok az Idcianske sedlohoz ahol már ma egyszer jártam. Az út igen jól haladható volt, de óvatosabbra vettem innen már a tempót, nehogy begörcsöljek. A nyeregből a K- jelzésen lehetett jó kis lejtőn leérni a 75 km-nél levő Zlata Idka turistaházhoz, ahol a frissítő személyzet igen megörült amikor mondtam hogy magyar vagyok. 13:55 alatt értem ide. Ismét ejtőztem kicsit, de most nem olyan sokat, mert sötétedett, és hajtott a motiváció hogy minél tovább érhessek lámpa nélkül. Egy erősebb mászás jött, immár majdnem harmadjára is a 954 m-es Idcianske sedlonál vagyok, de előtte a szalagozás jobbra parancsol, és nagyon sokáig ezeken haladok. Előveszem fejlámpámat, kezdődik az éjszakai móka. Azt vettem észre, hogy elképesztő mennyiségű fényvisszaverő van, ennek nagyon örültem, mert gyakorlatilag lehetetlen volt eltévedni éjjel. Annak viszont kevésbé hogy többször lódarazsakba futottam bele, ahol egyből le kellett kapcsolnom a lámpát, és picit várnom. Nem hűlt le az idő este, ezért is voltak aktívak a dögök. Kifejezetten jól haladható dózerúton haladtam sokáig. Erőltettem is a kocogást, de a bemerevedett izmaim miatt nem nagyon esett már jól. 87 km-nél érkeztem meg Vysny Klátov település szélére, ahol egy hatalmas sátorban fogadott a frissítő személyzet. Itt tészta (pasta) volt a menü, szósszal, és sajttal, persze az elmaradhatatlan snackekkel, és üdítőkkel. Most is elfogyasztok közben egy vérnarancsos sört. Nagyon jól esik megpihenni, itt is elvagyok kb 20 percet. Ez után szántóföldes rész következik, mintha más dimenzióba csöppentem volna az igen komoly hegyek után. Végül ismét erdei utakon, és szuperül kijelölt fényvisszaverőkön át értem le túrám utolsó frissítőjéhez ami az Alpinka nevet viselte, egy parkban, 96 km-nél. Az egyik pontőr megismer régebbi túrákról, látásból én is őt, de nem tudom hova tenni. Itt is frissülök egy jót, majd egy kisebb mászás után igen hosszú szántóföldes rész következik. Felsejlik messzebb, majd egyre közelebb a hatalmas város, Kassa. Pompás fényáradat lengi be utamat, nem győzök gyönyörködni. Az utolsó 3 km-nél még érintek egy kilátót. Itthon megnézve róla a képeket, naivan mondtam akkor magamnak hogy ide biztos fölmegyek. A nagy fenéket, örültem hogy éltem, de "szerencsére" a kilátó le is volt zárva, így igazából teljesen mindegy volt a szitu. Nagyon meredek kőgörgetegeken ereszkedek lefele, felszisszenek többször, a combom már nem nagyon bírja. Végül leérvén a város szélére, végig futok az aszfalton is, és vasárnap hajnal 2:12-kor beérkezek a célba, ahol nagy taps fogad. A főszervező tüsténkedik körülöttem, egyből elém varázsol egy nagy tányér levest, és egy korsó kofolát. Közben a már egy ideje célban levő Dalimil Hotával beszélgetünk hosszasan régi élményekről. Ez után elvonulok tusolni, és még maradt kerek egy órám aludni a vonat indulásáig. A hazautat is jól kilogisztikáztam, gond nélkül estem be itthon az ágyba, csak azok a fránya combjaim...