gigabursch Creative Commons License 2024.07.16 -4 2 140993

Ne haragudj, de az amit itt ebben a hozzászolásban rendeztél, az kimeríti a kocsmai szájalás/hőbörgés kategóriáját.

A tények nem ismeretét hangerővel és poharak menti okoskodással elfedni több, mint visszatetsző.

 

 

Személy szerint megemlítettem két vonalat, ami vastagon nyereséges.

De az Egererdő Zrt. teljes kisvasúti üzletága, akárcsak az Északerdő Zrt. kisvasúti üzletága nem a fakitermelési köbméterekből van fenntartva.

Akkor se, ha más szövegelsz.

S igen, van olyan, amihez kell dotálás, de ehhez fel kell fogni azt is, hogy az erdőnek van egy hármas funkciója, úgymint gazdasági, védelmi és jóléti (1971, Buenos Aires, IUFRO kongresszus, Madas András tette világossá a világ erdőgazdálkodás számára a három funkciót és annak működtetését) és ebben az esetben - saját, erdőgazdasági forrásból - van belső forrástöbblet, de a km-ek, vonalak, kocsik java önmagában eredményes gazdaságilag.

 

A lentebb megemlített Zalaerdő Zrt. által üzemeltetett csömödéri vonaltenger is gzadaságos, ráadásul tekintélyes részben az eredeti funkciójában (ami mára már gyakorlatilag unikum kategória egész Európában), faanyagszállításban vesz részt és tevékenykedik.

Előzmény: trizs77 (140990)