Nevet a szeme. A kezedben felejti a kezét, amikor átad vmit. Ebéd közben elfelejt mindent, és úgy beszélgettek az "élet dolgairól" mintha ezer éve együtt élnétek. Kövezzetek meg érte, én tavaly nyár óta nyakig ülök egy ilyen helyzetben. A dolog érdekessége, hogy nem éltünk vissza egymással (pedig bőven lett volna rá mód) gyk: NEM feküdtünk le, nem voltak titkos randik MERT a kis hülye férjhez ment decemberben ("olyan rendes" sráchoz, aki apa is lett egyben az ötéves gyerekének) azóta meg folyamatosan TUDOM hogy szenved mint a kutya, ráadásul bennem látja a nagy Spartacus-t, aki a törvényekkel és a szabályokkal szembeszegülve éli a "lelki" életét (is). Pedig csak arról van szó, hogy nagyon fontos nekem a csaj.
Annyira fontos, hogy letámadás helyett meghagyom neki a lelkiismereti és döntési szabadságot. Tudom, hogy ez a kapcsolata sem tart sokáig majd, ha nem miattam, más miatt őrli fel az idő. És ezzel ő is tisztában van.
Az egész egy őrült játék, ami néha pokolian nehéz, néha az egekben szárnyal.
De nálunk elég bonyolult a helyzet.
Én tehát azt mondom, ha azon múlik, hogy boldog leszel-e, ne hagyd ki a lehetőséget, csak légy óvatos.
És ne felejtsd el, hogy "utánna" is mindennap találkozol majd vele, akár akarod, akár nem, akár sikerül akár nem, főleg, ha igazán fontos a munkahelyed.
Tehát:

Kalandra fel!

(De nem észnélkül :)