desmet matyi Creative Commons License 1 napja -8 1 166272

A HOLTIDŐ MINT OLYAN...  ANNO! 2018.

 

Szeretnék pár gondolatot megosztani a kétnapos maratoni versenyekről, mert most már az egész ország láthatja, hogy amit eddig mondtam, hogy a galambok bármikor képesek éjjel versenyezni. De ha erre szakszerűen vannak kiképezve akkor szinte minden másnapos versenyen esélyünk van a győzelemre. A hétvégén Achen-böl kb. 120 magyar galamb repült éjszaka is, szlovák legalább ennyi! Gyönyörű eredmények születtek!De van két olyan dolog ami elveheti az igazi győztestől a győzelmet.És most az utóbbi maratoni versenyen ez meg is történt!Mi is ez?  A jelentési kötelezettség! Természetes, hogy nem lett minden galamb jelentve az éjszka folyamán, ami ellent mond a szabályzatnak, de véleményem szerint keresni kell a lehetőséget, hogy a galamb által kétséget kizáróan megrepült eredmény elfogadásra kerüljön! Találni kell egy megoldást erre az eshetőségre is! A másik a rosszul megválasztott holtidő, amit természetesen kell alkalmazni, de olyan formában ahogy ezt a Barcelonai utakon is és még más nagy maratoni versenyeken alkalmazzák. Ezt a következő képen csinálják, hogy a győzelmet a megérdemelt galamb kaphassa és ne a 20. vagy 30. galamb !A Barcelonai vagy más nagy versenyeken a holtidő után érkező galamb újból indítja és a verseny újból megkezdődik eltörölve a holtidőt! S így a igazi győztest hirdetik ki győztesnek és nem a huszadik galambot. Nagyon sürgősen ezt Magyarországon is bekellene vezetni, mert ellenkező esetben nincs értelme a galambokat speciálisan maratonra tenyészteni és trenírozni, mert ha attól a győzelmeket a rossz számítási módszerek miatt, amik már idejüket multák, elveszik!Gratulálok mindenkinek akinek a galambja képes volt éjjeli repülésre és tudomásul kell vennünk, hogy ezek a galambok a igazi maratonos galambok. Képesek akár ösztönösen is az éjszakai repülésre, de ha erre még is tanítjuk őket még szebb eredmény érhetünk el. Aki szereti a hosszútávot az ezekkel foglalkozzon. Én személy szerint több olyan emberel felvettem a kapcsolatot akinek a galambja erre kepés volt és minél több galambot meg fogok ezekből beszerezni, mert ezeket a galambokat érdemes a hosszútávu csapat megerősítéséért tenyésztésbe kipróbálni.