ValamiV2 Creative Commons License 2024.07.03 -1 0 238233

Vicces módon egy másik helyen amit néha olvasok is dumáltak, dumálnak a gyerekek altatásáról, és kiderült, hogy még 8-10 éves gyerekekkel is ott kell üldögélni amíg el nem alszanak, fogni a kezüket. És van olyan anyuka, aki egyszerre két gyerek kezét fogja kifacsarodva. Onnan másolok most be:

 

"Nekem az egész gyereknevelés legborzasztóbb része volt, amikor ott kellett dekkolni mellette a sötétben és várni, hogy végre elaludjon. Hála istennek, nálunk ez ennyire nem tartott sokáig, sőt olyan 9-10 éves volt, amikor minden átmenet nélkül közölte egyik este, hogy ő mostantól egyedül fekszik le, felkísérni sem kell. Azóta teljesen más minőségben telnek az esték.
Soha nem tudtunk a férjemmel együtt lenni, egy filmet megnézni, el volt cseszve az egész este. Ha lenne még egy gyerekem még annyira se mennék ebbe bele, ahogy csináltuk, pedig ezek szerint nem is voltunk fekete övesek."

 

"Ne is mondd. Minden kurva este ott feküdni a sötétben, csinálni nem tudsz semmit, aztán a végére te is bealszol. Fú de utáltam."

 

És az a vicc, hogy simán leírják, hogy nagyszülőnél alszik kézfogás meg melléfekvés nélkül! Milyen érdekes. :)

 

Szóval ja, erről ennyit. :)