Ország Közepe 120 km - 235 m szinttel teljesítve - 26 óra 34 perc alatt.

 

35 fok, nyáron az Alföldön, minimális ellátással.. Ez küzdős volt de nagyon.. 

Immár harmadjára vettem részt ezen a megmérettetésen. Mindkétszer Lázár Gabriella volt az útitársam, idén is úgy döntöttünk együtt próbálunk szerencsét. Reggel 6:40 körül már a rajtban voltunk Robinak köszönhetően, így kényelmesen készülődhettünk.

Végül 6:55-kor indultunk, Gabival, és Robival, aki most a 60-ason volt. A továbbra sem létező Z4-en jelzésen kezdjük meg menetelésünket, majd a Z-et elérve egy balkanyar után sok-sok km-en keresztül érkezünk a Gázpászta elágazás nevű kódos ellenőrzőponthoz, ahonnan azt meglelve immár a S- a követendő. Inárcs településre érkezünk, ahol szerencsénkre nyitva volt a söröző, így egyből be is vetjük magunkat az egységbe. Ezen a túrán MINDEN létező helyet muszáj felkeresni ebben a forróságban. Tudtam nagyon jól a régebbi teljesítésekről hogy ha 7-kor indulunk a túrán akkor az inárcsi egység már nyitva lesz. 8:30-ra értünk oda, így ha 6-kor indultunk volna akkor még zárt ajtók vártak volna minket. Kényelmesen elücsörgünk, majd folytatásra adjuk fejünket. Bemegyek még az útközben érintett kisboltba, veszek két pogácsát, és útközben elnyamnyogom reggeli gyanánt. Elhagyjuk a települést, és megkezdődik a pusztaság. A sapkát fel is rakom, a meleg már most érezteti erős hatását. Bivalyok pihennek egy hatalmas sáros pocsolyában a létező egyetlen fa alatt. Nekik már most elegük lett a melegből. Alig vártuk hogy végre az Ócsai Nagy-erdőben lehessünk, de itt meg majd megettek minket a szúnyogok amíg megálltunk szusszanni pár korty üdítőt inni. 21 km-nél Robi jobbra vált az aszfaltúton, itt válik el a 60-as táv, mi Gabival csapatjuk tovább balra szintén aszfalton. Jó pár sporttársat érünk utol, a nagy részük a 100 km-esen van, az is eszméletlen nagy teljesítmény ebben az időben, de igazából bármelyik táv az. A napszemüveg is előkerül, biztosra akarok menni. Az aszfaltról később letérve rém hosszan haladunk a Duna-Tisza csatorna mellett a nem létező Magyar Zarándokúton. Megint a rutinunk az, amiben bízunk. Elérünk egy keresztező aszfaltutat. Tudtuk hogyha balra fordulunk alig 150 m után lesz egy horgász büfé, amiben nagyon bíztunk hogy nyitva lesz. Nagy megkönnyebbülésre így is lett, és rendesen feltöltekezünk. Közben leülünk mint minden évben, és csodáljuk a tavat, sós chips, és egy citromos sör társaságában. Jó 20 perc után folytatjuk a csatorna mellett utunkat. A korábban meglepődött sporik csodálkoznak hogy újra előzünk, de közöljük velük a "titkos" frissítőpontokat :) A P- jelzést elérve ugyanolyan ramaty állapotban volt mint anno, vagyis inkább sehogy, mert szégyen szemre felfestve nincs.. Annak viszont nagyon örültünk hogy Levente fia kitelepült egy titkos frissítőpontra, és korlátlan mennyiségű dinnyét ehettünk. Nem számoltam rá, mert bár 2021-ben ugyanitt volt, 2022-ben már nem volt, 2023-ban meg mi nem voltunk. Ez most nagyon jól esik! Folytatván utunkat egy ipartelep mellett érünk ki közel Alsónémedihez, de a település helyett nem sokára az ócsai aszfaltútra fordulunk, ahol már döglesztő meleg van, aszfalton meg ez hatványozottan igaz. Mivel úgy hallottam hogy Ócsán a söröző zárva van, így már a horgásztói büfében "okoskodtam", és egy jó km-es kitérővel kinéztem egy dohányboltot a településen. Odaérvén Gabi megy tovább a településen, én kitérek a bolthoz, és jutalmam jéghideg citromos sör, amit ott helyben el is fogyasztok. Gabinak is veszek egyet, de hamarosan hív, hogy már a ponton van, és 12-től nyitva a söröző is. Ez szuper hír! Visszaérek a tényleges útvonalba, és közben balról Róth András kiált utánam, ő egy másik egységbe ült be, de pont most végzett, így együtt érkezünk az ellenőrzőpontra ami 36 km-nél volt. Sós rágcsák vannak, cukrok, és nápolyi. Ez után kőkemény fürdést rendezünk a közkútnál, majd bevetjük magunkat az immár nyitott egységbe. Bizonytalan időt engedélyezünk magunknak egy jó Soproni társaságában, Gabi pedig még egy fagyit is vesz. Sokat voltunk itt, de szerencsére időben nem állunk rosszul, a lényeg hogy valahogy szintidő előtt abszolváljuk a távot. 

Ócsáról tovább állva végre normális P- jelzéseken haladhatunk, a Z-el fonódva. András is velünk tart jó darabon át. Felérünk a település feletti pincékhez, ahol mint minden évben megint valami esküvő féleség készülődik. Innen monoton, kitett úton haladunk sokáig. Az M5-ös autópályát keresztezve hamarosan a P+ jelzés lesz a követendő. Tudom hogy ez egy jó hosszú, végig nyílt rész, majdnem egyenesen. Gabival le is ülünk egy kicsit pihenni az elején, András addig tovább halad. Nehezen vesszük magunkat a tovább indulásra, de itt a semmi közepén mit tudunk mást csinálni.. :)

Jó 5 km után a P- jelzésen jobbra fordulunk, ahol hamarosan az előző teljesítésekről ismerős lovarda következett. A három ott dolgozó igen szívélyesen invitál be minket a csaphoz, ahol kő kemény mosdást rendezünk. Ivóvíz utántöltést nem eszközölünk belőle, mert 2 éve nem volt túl gusztusos, és lehet akkor Gabi ezért kínlódott a gyomrával éjjel. Az egyik ott dolgozó viszont velünk tart a 3 km-re levő kis erdei büféhez, amit mi is érintünk. Nagyokat sztorizgat, de inkább kevesebb az érdekes rész benne mint amire jelenleg vágynánk :) Egy elágazásnál közli hogy miért balra megyünk, a büfé jobbra van!

Nehezen tudom meggyőzni hogy nekünk fix útvonalunk van, de felőlem mehet jobbra mit bánom én. Aztán végül velünk tart, és hízik a mája hogy neki nem számítanak a kilométerek. Irigylem, szerintem nekünk egyre jobban.. :) Érzésre nagyon hosszú idő után megérkezik végre a várva-várt erdei büfécske. Ezt vártuk már sok-sok ideje. Itt sok ismerőst érünk utol, Feri, Mariann, Zoli, Gyuri, és az utólag megismert Edit, és fia. Itt extrán jól esik megpihenni, rendelünk is. A többiek hamarabb tovább indulnak, mi még élvezzük ezt a szerencsés lehetőséget Gabival, és ismét Róth Andrással. 

Igen nehezen olajozódik be a gépezet amikor tovább állunk, még jó hogy megejtettem itt egy zoknicserét. A Vasad- Rózsahegy elágazásnál megleljük a kódot is, majd igen hosszú egyenesek gyepálják az agyunkat a P- jelzésen, egészen a Borókás kereszteződésig, ahol balra a S-ra térünk. Egy szép kis erdőben visz utunk egészen a 65 km-nél lévő Csévharaszt Erdőőri-lak nevű ellenőrzőponthoz, ami igazából a túra legfőbb pontja, ugyanis itt gulyást is kapunk a nassolnivalók mellett. 

A többieket is utolérjük, de ők megint hamarabb indulnak tovább. Gabinak úgy látom ez most egy nagyon fontos pihenési lehetőség, hagyom is, annyit vagyunk itt amennyit ő szeretne. Mondanom sem kell azért persze nekem is igen jól esik végre a lazsálás. Mire tovább haladunk már besötétedik, aminek végre kifejezetten örülünk, mert szó szerint ég minden porcikánk. Gabival ketten megyünk, András még kicsit elidőzött a ponton. A Pusztatemplomnál könnyen megleljük a kódot, és utána figyelünk hogy nem megyünk el a Z-ig, hanem jelzetlen úton balra fordulunk, és azon érünk bele a jelzésbe. 

A Muskátli éttermet elérve a helyzet az, hogy Robi miután szépen teljesítette a 60 km-es távot, visszajött ide, és ebben a panzióban aludt. Gabi érkezésünk előtt hívta őt, így Robi már várt minket. A kocsiba beültünk, én pedig a hátsó ülésen elnyújtóztam, és hamarosan el is szenderültem rövid időre. 

Jó fél óra után ébredek, és menni kell tovább nincs mese. Megköszönjük Robinak, majd irány bele a végtelenbe tovább. 

Újlengyel település felér a múlt heti Kazinczy 200-on Kishuta településsel. Soha véget nem érő. Utána a Z- jelzésen az itiner szerint 8 km után érkezünk Pusztavacsra, az Ország Közepe emlékműhöz, ahol már 80 km-nél jártunk. Frissítőpont volt itt, egyszemélyes pontőrsereggel, de a srác jó fej volt. 

Zabrudi szelet, nápolyi, sós kréker, és cukrok voltak a ponton. Mondjuk kenyérnek vagy valami jobban táplálónak azért 100 x jobban örültem volna, de mindegy ez van.. Gabival kicsit eldőlünk a padon, ismerjük a következő etapot, fájni fog nem kicsit, erre tényleg rá kell pihenni. 

Nagy levegőt véve aztán belecsapunk.. A következő szakasz 9 km totál nyílt egyenes, jelzés nélkül, még jó hogy színes térképet kaptunk. Pár km múlva, fejlámpák jönnek szemben, a 100 km-esek. Ahol a térkép jelezte hogy el kell válniuk a 120 km-től jobbra, ott egy lezárt kerítés volt, így jöhettek vissza.. Jól be volt járva az útvonal biztos..  :) Mi nem tartunk velük, tovább haladunk, kell (?) az a 120 km. Előttünk immár valahol a messzeségben csak Feri és Mariann van belátható időn belül. Gabival megküzdünk a démonjainkkal. Én haladok egy picit előrébb, de nem sokkal mögöttem jön folyamatosan, nagyon, de nagyon erős. Szó nélkül megyünk, Gabin látom hogy elképesztő elszántság van benne. Letudva ezt a rémes 9 km-t, a jobb kanyarnál azonnal leülünk mint minden évben eddig. Eszünk, iszunk, talp ápolás, már amennyire még lehet. Az igazán lélekölő részt letudtuk. Most "csak" 3 km vár ránk a betétkör egyetlen kódjáig. Meg is leljük, de közben meglepetésre utolérjük Feriéket. Eléggé belassultak, Feri mérgeskedik hogy tegnap délutántól már valami belement a szemébe és alig lát valamit. De úton vannak, ez a lényeg, mint ahogy mi is. Megint 5 km vár ránk gyakorlatilag csont egyenesen. Annyival jobb hogy legalább tanyák vannak, és a kutyaugatások minimálisan kiűzik az álmosságot a szememből. Beérünk Táborfalvára, már a mozgáskoordinációnk igen sok kívánnivalót hagy maga után. 

98 km van már a lábunkban, és közben újra világos lett, vasárnap reggel van. A hosszas aszfalt után nagy öröm amikor meglátjuk ismét Levente fiát, és bár a kisbuszban most nincs dinnye, de frissülhetünk citromos sörrel, nápolyikkal, sós dolgokkal. Azonnal lehuppanunk a padra Gabival. Szerencsére erről a pontról már időben értesültünk, de régebben az utolsó 40 (!) km-es betétkörben semmi sem volt. Az mondjuk igaz, hogy csak nekünk és Feriéknek volt ilyen szerencsénk, mert állítólag mi vagyunk az elsők itt. Hamar összeraktam a mozaikot, elsők biztos nem lehetünk, max amióta itt van a pont.

Ismét áldom az eszemet hogy okosan döntöttünk a 7 órás reggeli startolással. Feriék hamar tovább állnak, ők azon az elven vannak hogy lassan, de keveset pihenve. Mi azon hogy elég lassan, de inkább erőt gyűjtve ahol lehet. 7 km-es erdei etap jön, ami egész szép lenne ha már órák óta csak nem a beérkezés járna a fejemben. Ismét Pusztavacs másik szélére érkezünk, befejezzük a 20 km-es bónusz kört. Itt már a 100 km-esek is visszatértek, persze ők már rég a célban vannak. Mivel már van két sikeres teljesítésünk, és lehet azt mondani hogy kötelező "babonák", így a falu másik szélén ismét leülünk a főút előtt a földre mint eddig mindkétszer, és harmadjára is ugyanitt fogyasztom el az energiaitalomat amíg Gabi egy picit lepihen. Feriék közben utolérnek és ők persze nyomatják tovább, de pár perc múlva mi is már megyünk utánuk. Pusztavacs-Rákóczitelep részen utolérjük őket, és megint dumcsizunk egy kicsit, aztán tovább állunk Gabival. Innen még egy kód vár ránk amit meg is lelünk, majd jól előirányzott gumicukor bontás következik részemről, mert tudom hogy innen a maradék 8 km-en megint nem fogjuk magunkat szétizgulni a szántóföldön. Szerencsére felhős az ég, hú de nem akarok belegondolni mi lenne ha tűzne a nap, pedig tegnap ilyenkor már az volt. Fura módon elkezdek tüsszögni, és az orrom is folyik folyamatosan. Nem értem a miértjét, de  a célig így is marad. Sajnos hétfőn délelőtt kiderült hogy elég csúnyán belázasodtam :( 

120 km után célba érkezünk vasárnap reggel 9:29-kor. Nagyon örülök ennek a teljesítésnek immár harmadjára, szerintem ez volt olyan küzdős érzésre mint a másik kettő összesen. Alig várom hogy levehessem a cipőt és a zoknit. A célban gulyást kapunk, és citromos sört, na meg nagy gratulációt! Feriék is megérkeznek fél óra múlva, így a 120-ason sincs már kint senki a szervezők nagy örömére. Hazafele Robinak hatalmas köszönet a fuvarért, és Gabinak a szuper társaságért immár harmadjára. A villamosról leszállva, kb tényleg alig bírtam hazaérni úgy fájtak a talpaim..