Székely János

Túlságos csend

Nem hiszek semmit. Meg kell vallanom,
Olykor magát a Semmit sem hiszem.
Órám megállt, reményem elhagyott,
Magam vagyok, nem hiszek semmiben.

Nem hiszem el, hogy lét foganhatott
Üres ölén a mozdulatlan térnek,
S hogy ami rossz volt, megjavulhatott,
S hogy aki elment, újra visszatérhet.

Úgy látom én, mióta megvagyok,
Hogy aki hisz, az megcsalatott máris.
Sőt, hogy amiben hinni lehet, az
   Eleve irreális.

Hitetlenségem tartószálain,
Akár a pók a magaszőtt keretben,
A nemlétező Semmit hallgatom,
Megint magam. És soha ketten.