JarnoTrulli Creative Commons License 2024.06.22 0 0 21545

hozzátenném nem néztem a GT Open első futamát, csak az eredményt látom és a rövid összefoglalót (alapból a szériát ilyen szinten nem követtem sose, hogy nézzem), de Nagy 20. lett elsőre. (pályán 18., de időbüntetést kapott) 3 autót előzött meg a kategóriájában

 

Pro/Am kategóriás lett végül, és egyedül tolja a futamokat nincs társa se, finoman fogalmazva a GT3-as elit nem éppen ebben a szériában van, de a szokásos GT3-as sokautós mezőny van itt is. Ha komolyabban ráfekszenek erre a vonalra akkor kezdésnek pont jó is. Életképesebb ez is, mint a TCR-es vergődés. Körülmények elég trükkösek lehettek, kezdésnek ez is nehezíthette a dolgát, még eső is bekvart. 

Na meg ki tudja honnan szerezte be Zengő ezt a Mercit, hány km van benne, vagy ők mennyire ismerik ki ezt a technikát. 

 

Mezőnyben van Cheever ill. Ludwig is mint jól csengő nevek, persze ők a gyerekek, nem az ismertebb és eredményesebb apjuk. 

 

Talán a nagy nevek itt ahogy átfutottam az Haase, Grenier meg esetleg Abril. 

 

Bajnokságot vezető Grenierék itt se voltak. Kihagyták a hockenheimi hétvégét és ezek szerint a Hungaroringet is, de még most is csak 1 pont lett a hátrányuk :D