Ez így igaz, ha külső szemlélőként elemezzük. Ugyanez van az állatoknál is. Teljesen természetes, és kiküszöbölhetetlen jelenség az ijedség, a félelem, bizonyos külső ingerek által.

Belülről más történik. Ha a racionalitásom alatt (belülről) azt értem, hogy tisztán a logikus következtetéseim által ijedséget, félelmet generálok magamban, akkor ez nem működik. Csak akkor működik, ha ezzel a következtetési láncolattal egy olyan emlékig jutok el, amely automatikusan kiváltja ezt az érzést. Ez tehát lehet egy racionális folyamat eredménye, és magának a folyamatnak a létezése, lehetősége is - kívülről szemlélten is - racionális tény.

Sajnos közismeret szintjén még nem jutottunk el oda, hogy alapismeretként elfogadjuk azt a tényt, hogy mindezek az érzések a szülő-gyerek kapcsolatban épülnek ki, még kb. 3 éves kor alatt. Ha valakinél (s van ilyen) ez az érzelmi kiépülés gyenge, és azt veszi észre magán, hogy kevésbé fél, ijed meg (undorodik, szomorkodik) mint mások, akkor ott ez a szülő-gyermek kapcsolat szélsőséges formája az ok. Vagy elhanyagoltság történt, vagy túlzott elkényeztetés, pl. "még a széltől való óvás" is okozhatja. Ez nem tudatosul a gyerekben és úgy nő fel, hogy a gyenge érzései természetesek.

Nem racionális módon - hanem biokémiai mechanizmusokkal - zajlik le az, hogy az egyénben vágy támad erős érzésekre ilyenkor (ugyanis ez ad motivációs energiát a tettre). S ennek az egyik megnyilvánulása az, hogy felnőtt korra fogékonnyá válik különböző függőségekre, súlyosabb esetben akár alkoholizmusra, vagy drogra (de pl. a ma "divatos" nárcisztikus viselkedés alapja is egy egy függőség mások érzelmi megnyilvánulásaitól). Pillanatnyi, rövid távú motivációját innen nyeri, de ez hamar lankad, és újabbra, sőt egyre erősebbre vágyik. Ez utóbbi a függőség jele, s ezt tapasztalni - évek során eluralkodva - a drogosoknál is (sokaknál ez vezet túladagolásra).