Igazán nagy bulik után másnapos szoktam lenni, olyan "postquam coitum omnia animalia tristia" (utána minden állat szomorú) hangulatom van. Mostanában már ritkán adatik meg nekem ekkora koncertélmény, de ez olyan volt - vasárnap lelkibeteg voltam, hogy miért nincs megint szombat...
Ahogy elnéztem a színpadot, meglepett, hogy nem lesz Papp Gyula, Czomba Imre, Csurgay Attila és Szabó Tamás. Meg kell mondjam, egy csöppet sem hiányoztak, nélkülük is kellemesen telt volt a hangzás. Viszont a turné hetes felállását kiegészítette Lantos Zoltán, és ez nagyon jó volt, rendesen odatette a magáét. Lattmann Béla hozta, amit kell, semmi különös, Kornél, mint mindig, Pipi évről évre egyre jobb, gyönyörűen szólt az akusztikus gitárja, csoda hangokat talált rajta, bámultam. A vokalista lányok aranyosak voltak, a mozgásuk is élmény volt, néha meg olyanokat énekeltek, hogy felkaptam rá a fejem. (Meg az a fincsi kasztanyetta a Szerenád-ban.) De az igazán kellemes meglepetés Orosz Zoltán volt. Amit tavaly művelt, az nehezen minősíthető, kíséret címén szétjátszotta a dalokat. Most viszont lehiggadt, vagy megtanult kulturáltan kísérni, vagy mi; mindenesetre nagyon a helyén volt, beépült a zenekarba, belesimult a zenébe. Nem voltak zavaróan fölösleges virgák, beragadt hangok, szétkent futamok, mint tavaly. Szóval igazán tetszett, élveztem a játékát.
Az elmúlt majd két évtizedben láttam már Zoránt jó néhány kísérőzenekarral, de ez a mostani talán a legjobb, valami kikristályosodott. Voltak olyan dalok, amikről el nem tudtam volna képzelni, hogy zongora nélkül is meg tudnak szólalni (Addig jó nekem, Sed non est pax), és mégis, úgy szóltak, hogy még.
Aztán a program. Az én városom-at utoljára talán '80-81-ben játszhatták, de most újra - jólesett. (Ilyen csemegékre vágytam már régóta.) Akárcsak a legalább ilyen régóta nem játszott Menj el. Igaz, ennek a tempója szombaton kicsit öregesre sikerült, de azért kellemes volt. A Ne várd a májust furcsa volt így májusban, nem igazán tudtam átélni, de sebaj. Kellemes meglepetés volt még az Ahogy volt, úgy volt (hú, a végén, ahogy körbe-körbe játszott a harmonika, a hegedű és a gitár!) meg a már említett Addig jó nekem és Sed non est pax is.
Az 1997-ről a Csak játék fért bele a programba, de ez nem maradhatott ki, ahogy a Majd egyszer sem; súlya volt mindkettőnek. (Micsoda szövegeket ír Dusán az utóbbi években!) Jól választott Zorán az új lemezről (A színfalak mögött, Úgy volt, Az első dal, Az ablak mellett, Szerenád, A hídon), számomra már ezek is majdnem klasszikusok.
Örültem annak, hogy a Boldog idő-ben csak Kornél szólózott, nem szerettem régebben, mikor a többiek is csörömpöltek. Viszont a Kell ott fenn egy ország továbbra is hidegen hagyott, furcsa volt nekem ott, a koncert legvégén. Na, jó, a közönség szerette, csak én nem bírom. Azért el kell ismerni, hogy nagyon melegen szólt így visszafogottan, akusztikusan, se kórus, se playback-vónosok, semmi zavaró sallang.
Hozzá kell tennem, hogy a turné elején még játszottak két csemegét, a Feltámadtál-t Schöck Ottó emlékére, meg az Éjfél után-t, de ezek az Erkelben nem hangzottak el, talán időközben kikoptak a programból.
És a vendégek. Akik nem is voltak igazán vendégek. Hiszen Lantos Zoltán csak kísért (de hogy!), nem volt szólóprodukciója, Presser Gábor pedig elmaradhatatlan a pesti koncertekről. Kifejezetten örültem, hogy nem volt más vendég, az utóbbi években egyre jobban zavart, hogy a meghívott produkciók széttördelik a Zorán-koncert hangulatát. Vasárnap Gáti Oszkár elszavalta Dusán Kabátdal-át, de ebből mi szombaton kimaradtunk - volt viszont helyette egy laza aranylemez-átadás, Hegedűs Lászlóval és Dusánnal.
Szóval a Pici. Akinek éppen szombaton volt a születésnapja. Jó volt őt hallani az Úgy volt-ban, klassz volt Az első találkozás, finom a Ringass még (csak a végén az instrumentális tobzódást hiányoltam, öt éve, a Vígben még volt, most elmaradt). Aztán játszott még a 34. dal-ban, visszajött a Valaki mondja meg-re (mekkorát hasított ott a vokál! - pedig csak négyen énekeltek), és volt egy olyan Ringasd el magad, hogy majdnem leszakadt a plafon.
És persze Zorán. Néha sokat beszélt, véget nem érő körmondatokban, bevállalta a szólót Az ünnep-ben (talán jobb lett volna Pipire bízni) - egyébként semmi különöset nem csinált: ült középen, játszott és énekelt, és mégis, tőle működött az egész. Hiába a csodálatos dalok, hiába a nagyszerű zenészek, Zorán nélkül mindez nem sokat érne - illetve nem is lenne. Ő tölti meg varázzsal a produkciót, tőle van. Ez a titka.
Nekem még lesz ma este egy Tatabánya (biztos élmény lesz az is, bár hiányozni fog Pici), aztán remélem még sok-sok ilyen koncert. Úgy tűnik, Zorán öt-hat éve felért a csúcsra, és azóta sem engedett alább, sőt, évről évre jobb, érettebb lesz. (Mint az óbor - de már 1983-ban is ezt írták róla.) Szeretném még ezt így sokáig, nagyon sokáig...