Lehetne erről elmélkedni, de a jelenlegi fejlett nyugati társadalom legfőbb problémája nem az, hogy a gyermekeket valamiféle jólétben tartsuk. Inkább az, de már évtizedek óta, hogy ők nincsenek elegen ahhoz, hogy pótolják azt az egyre látványosabban fogyatkozó szakembergárdát, akik lehetővé teszik a jólétben élést, a jólét megmaradását. És nem csak egyre kevesebben vannak, hanem arányaiban is egyre kevesebben tanulnak tovább, hogy szakértőkké váljanak. Az infrastruktúrák ettől 1-2 évtizeden belül többnyire le fognak állni, de már napjainkban is akadoznak, és az egész világon növekvő szakemberhiány van.

A probléma onnan ered, hogy a felnőtt régió (akik nemrég még gyerekek voltak), már nem vállalnak elegen gyereket, mert az nagy erőfeszítést kívánó feladat lenne hosszú éveken át. S ürügyeket keresnek a kibúvásra. A gyerekek pedig szintén az erőfeszítésre való képességük hiányában nem kívánnak tanulni, fárasztónak, unalmasnak találják azt, és inkább beletemetkeznek valami élvezetesbe, akár bulizásba, akár más - örömet okozó -, de öncélú tevékenységbe (a digitális technika már tonnányi ilyen lehetőséget kínál).

Mindez a kimutatható, növekvő jólétből ered, melyben elkényelmesedünk, és mindent másoktól várunk, hogy majd megcsinálják helyettünk.

Van-e értelme így a gyermekeinknek ekkora jólétet biztosítani? Pláne, ha egyre inkább nem lesz az, aki ezt biztosítani tudja?