Fizolti Creative Commons License 2024.06.05 0 14 348885

15 éve, azaz 2009-ben voltak:

- 5-7 éves orosz motorvonatok.

- 3-6 éves, részben újonnan vett, részben Görögországi közlekedésük után lízingelt Desirók.

- Változó ideje, esetenként némileg régebben, kb. az 1990-es évek vége óta remotorizált mozdonyok és Bz motorvonatok. 

 

Továbbá folyamatban volt az MDmot sorozat teljes kivonása a forgalomból és a vonalhálózat egy részének leépítése. 

 

10 éve, azaz 2014-ben:

- Az MDmotok végleg elfogytak.

- A dízeles vasútvonalak egy jelentős része napi 2 pár motorvonattal, és ezen felül is minimális, járműkiadáshoz igazított menetrend volt (pl. volt olyan vonal, ahova nap közepén forgott be egy motorkocsi, amikor épp más vonalon nem volt rá igény).

- Az egyik legnagyobb Dízel motorkocsi igényű elővárosi vonal átépítés alatt volt, a villamosítás ígéretével (ez kicsit később, de meg is lett). 

- Kb. 160 Km-nyi vonal egy másik vasúttársaság kezelésébe került át, akik szereztek be használt járművet, és közben a fővonalaik villamosítását tervezték (ami pár évvel később meg is valósult). 

 

Konklúzió: 

 

10-15 éve jobb állapotú volt a dízel járműállomány és sok vonal esetében rövid távon életszerű volt a kiváltás, más vonalakon meg nem merült fel hogy kéne oda érdemi járműmennyiség. Nemhogy új járműre nem volt egyértelmű igény, de még azon is ment a találgatás, hol lehetne szolgáltatást fejleszteni a 2-es vonalon szabaduló Desirókkal, pár évvel később pedig még arra is futotta, hogy az átmeneti járműhiányban szenvedő HÉV kölcsönkapjon Desirókat. 

 

A járműhiány részben azért kezdett kialakulni, mert a villamosítási projektek lelassultak, az alibimenetrenddel takarékon tartott járműkiadáshoz hozzáigazodott a karbantartás, és észrevétlenül fogyni kezdtek a járművek. 

Közben volt tervben egy nagyobb, 50 darabos hibrid motorvonattender, ami ha lezajlik, a ma fennálló lyukak be lennének tömve dízel, és villanyfronton is, de ezt végül visszavonták. 

 

És amikor már tényleg nem volt elég jármű, jöttek a megszorítások, akkor elkezdett a Start szolgáltatást fejleszteni. Pl. a 4-5-ös vonalak éveken át egyetlen motorkocsit igényeltek összesen, amiből pár év alatt 5 lett. 

 

Tehát én a probléma kialakulását kb. a hibrid tender visszavonásának időszakától látom. Nem feltétlenül azért, mert pont hibrid járművekre lenne szükség, de ekkoriban mindenképp kellett volna valamilyen járműbeszerzésbe vagy a meglévő járművek magasabb színvonalú fenntartása. 

További probléma, hogy nem csak dízel jármű hiányzik, hanem villamosítás és villamos motorvonat is - és ugye itt is elmaradt egyelőre legalább egy villamos mozdony beszerzés is. 

Előzmény: timetable (348882)