Annaem Creative Commons License 2024.06.02 0 1 20702

Szó volt már az elhagyás előtt betemetett helyekről nem olyan régen. (Most éppen nem találom.)

 

18017-ben is volt több ilyen, és a már unásig ismételt klasszikusok: Karahan és Göbekli, és azóta a környéke is.

Most újabb adalékok jönnek ehhez a világméretű óvintézkedéshez.

 

Nabta Playa.   Először meglepetés volt,  mert a Szíriuszt, és Alfa Centaurit együtt emlegették a csillagvizsgáló pásztorokkal. Utána Schenouda rávilágított, hogy elég jelentéktelen az ökör mega kőkör és ebben maradtunk.

 

     

 

Most kiderült, hogy van itt más is. Megalitikus kőépítmények eltemetve a föld alá:

 

Az A komplexum) esetében egy három tonnánál nagyobb kvarcitos homokkőtömböt helyeztek el 50 cm-rel az asztalkő felett és 80 cm-rel a felszín alatt, és formázták és simították, tehén formájúnak minősítetették, de a szerzők eredetileg úgy nyilatkoztak, hogy a valóságban „szinte bármit ábrázolhat”. A gödröt ezután újra feltöltötték a felszíni szintig, és a tetejére 71 szorosan egymásra helyezett kvarcitos homokkő oszlopból álló ovális kört állítottak fel, amelynek átmérője 5 m x 4 m, középen három, részben formázott táblával.

Különféle javaslatok vannak a lehetséges funkciókkal kapcsolatban, de hogy fontosak voltak, azt jelzi az építésükre fordított idő- és energiabefektetés!

 

           

 

Nem annyira kirívó és különleges, de a világméretű tendencia, miatt említendő!

 

"A műholdfelvételek lehetővé teszik a megalitok jelentett elhelyezkedésének finomítását, gyakran jelentős mértékben."
"A Nabta Playa megalitikus komplexum kétféle elemből áll: először különböző formájú nagy kövek, amelyet egy ősi szezonális tómeder üledékében helyeztek el, amely jelenleg hiper-száraz; a második az üledékek alatti nagyméretű, faragott alapkőzet, amelyek a felszíni megalitokhoz kapcsolódnak"
"A felszín alatti kövek csak kis részét tárták fel. "

"Az ismert, de még fel nem tárt felszín alatti jellemzők megvilágítására a talajba behatoló képalkotó módszerek alkalmazását javasoljuk."

 

Néhány kutató úgy véli, hogy a túlélő atlantisziak Egyiptomba (és ide a tómederbe is?) jöttek, új civilizációt alapítottak és megosztották tudásukat a helyi lakossággal. Plussz zárt pap-kasztot alkottak. A terület elhagyását környezeti okokra fogják. 

Mások, (akik erőltetik az ókori egyiptomi civilizáció fekete eredetét) negrid kecske-, és tehénpásztorokat emlegetnek. Azt hiszem az arany középút: nagyon sokan jártak itt, és ideiglenesen le is telepedhettek a környéken. Akinek bejött, az tovább is maradt. Már nem hiszem, hogy bármi közük lenne Nagadához, vagy a Szfinxhez.

Fesztiválközpont ugyanúgy volt, mint átmeneti megállóhelye vándorló nomádoknak. 

             

 

https://www.worldhistory.biz/prehistory/90141-nabta-egypt.html

 

Nabta Playa fontos szertartási és kulturális központtá vált a Szahara neolitikus népe számára kb. ie 6100 és 5600 között. Ezek az emberek mérföldekről érkeztek, hogy áldozatokat mutassanak be (amit a tűzhelyek is bizonyítanak), de nem telepedtek le a területen.

 

The site also contains a wealth of cultural debris, including small, fire-blackened stones from ancient hearths built along the ancient lakeshore as well as manos, metates and carved and decorated ostrich eggshells - Sajnos a míves tojáshéjakat nem találtam meg!

 

A folytatásban:

 

Caral, maradunk az égőáldozatoknál és némi betemetésre is sor kerül!