Amikor negyven éves voltam, részese voltam egy (oktatási) rendszernek, amelyben fémipari szakmunkásokat képeztünk. A technológiai szint olyan volt, ami a vasfüggöny mögött kialakult. A tantervek igyekeztek bevonni az újdonságot, amíg az nem volt gyakorlatban kivitelezhető, csak ismereti szinten, akkor is. A „népgazdaság” igényeinek kielégítése volt a cél, ami helyileg és időben folyton változó, ahogy ma is. Amíg 3-5 éves tervek alapján erőlködött a gazdaság, volt némi kiszámíthatóság, előrelátás, az oktatásban is. A rendszerváltás után, lecserélték a juhászt és a pulikat, és a nyáj szétszaladt. Az ’oktatásegészségügy’ nyája, azóta is gazdára vár.