Mindenkinek vannak jobban és rosszabbul sikerült előadásai, ezzel önmagában nem lenne gond.

Itt nem színházesztétikai kérdésekről van szó, hogy kinek tetszik a kisrealista (a szavak színháza), meg kinek a költői (vagy minek nevezi a színházát), amiben fontos a zene, a mozgás, és inkább a szívre kíván hatni, mint az agyra, aztán vagy összeáll valami, vagy nem. Valószínűleg rá jobban hatott az orosz, balti, szláv, stb színház, az anyaországiakra meg a német. De igaziból nem értek hozzá, de az okosok ezt mondják.

De nem ez itt a probléma, hogy az ő rendezései kinek tetszenek, és kinek nem.

Még csak nem is az, hogy szinte kizárólag ilyen rendezőket hív, mert a magyarok, akik voltak, már nem járnak a Nemzetibe rendezni (Zsótér, vagy az országból is távozó Szász János stb).

Még csak az se, hogy széthullik a társulat, és lassan csak azok maradnak, akiket Beregszászból hozott (meg a saját kaposvári diákjai egy része).

Meg hogy a Nemzeti ilyen vagy olyan, ennyien vagy annyian nézik. Ettől még jó is lehetne, bár nyilván a művészetben ezt nehéz megragadni, de láttam már, szerintem nagyon erős előadásokat csúnyán megbukni, és számomra érdektelen blődségeket hatalmas szériákat futni.

Itt már emberi dolgokról van szó.

Szerintem neki is az lenne az érdeke, hogy hagyja ezt az igazgatást, fontoskodást, pozícióhalmozást a fenébe, és foglalkozzon inkább a rendezéssel, hátha néha betalál egy-egy jó előadással.

Persze ezt láthatóan nem tudja / nem akarja megtenni.