őszszakál Creative Commons License 2024.05.13 0 2 20409

„ A két kommented közötti óriási különbség szinte kontraproduktív, mintha a 20. században leírt, rég idejüket vesztett megállapítások és a jövő században (várt/remélt) hétköznapi rutingyakorlatként végzett kvantummechanikai, kvantumfizikai technológiával szerzett/alkotott eredmények, fejlődések közt őrlődnél, vívódnál két, külön érkezett impulzus hatására.

 Következtetés: Annaem hatására hullámokként érzékeled az energiát, az én irányomból viszont részecskéknek látod. Viszont a mindkettő változhat, illetve előfordulhat, hogy is is ... :)”

 

Azt próbálom leírni, ami szerintem a jelen valósága, amit tapasztalunk az emberi kommunikációval kapcsolatban. Ez az írás, mint alapvető gondolatközlés, valamint a médiák, mobil net. Ebben is volt fejlődés, hiszen a tíz éven aluliak, úgy bánnak vele, mintha már az anyaméhben használták volna. De a telepátia, szerintem csak evolúciósan fog kifejlődni, ha egyáltalán igény lesz rá. Ami a mesterséges intelligenciát illeti, jó szolgálatot tehet az embernek addig, amíg valóban jól szolgál bennünket. De ebben az embernek kell a felelős vezetőnek , irányítónak maradni. Nem adhatjuk át a kezdeményezést az MI- nek, mivel irányíthatatlanná válna. Az emberi agykapacitást meghaladó dolgok félelemkeltők, érzelmileg szélsőséges reakciókat váltanak ki. Ebből pedig nem sok jó származik.

Előzmény: w.ullrichfun (20398)