Az emberi fantázia elég sok hihetetlennek tűnő dolgot produkál. Ugyan akkor még nem ismerjük a saját bolygónkat sem, hiszen az óceánok mélyén sok felfedezni valónk van még. Az univerzum végtelensége is egy feltevés, amit a tapasztalat nem tud igazolni. Mi van akkor, ha az úgynevezett teremtett világ, nem terjed tovább, mint ameddig választ kapunk a Voyager–2 űrszondától?

„Gyengülő radioizotópos termoelektromos generátora miatt 2020-ig tud tudományos méréseket végezni, majd körülbelül 2025-ig lesz még elég energiája arra, hogy rádiójeleket küldjön a Földre.[5] Körülbelül 40 000 év múlva 1,76 fényévre közelíti meg a Ross 248 nevű csillagot.”

Amennyiben nem kapunk más számunkra értelmezhető civilizációról jelzést, vagy egy látogatást, akkor feltételezhetjük, hogy amit odakint látunk, az csak egy projekció, a gondolataink kivetülése, az univerzumról való ismereteink szintézise. A látóhatár a „mozivászon”, amely mögött nincs valóság, ami tapasztalható lenne. Ha valóban 1,8 milliárd éves az univerzum, és abban 4,5 milliárd éves az élet, akkor hogyan várhatjuk el azt, hogy annyira megelőzzenek bennünket az idegen létformák, hogy hemzsegjenek az univerzumban, miközben mi észre sem vesszük őket?