Bateman Creative Commons License 2024.05.10 -2 2 880670

Hát, az a gumik vízelvezető képességével arányos. ha nagyobb a leszorítóerő és nagyobb a vízmennyiség, amit a gumik el tudnak vezetni, akkor a felúszás esélye is megnő. Viszont találtam egy érdekes cikket ebben a témában 2023-ból. Ebben Tombazis azt mondta, hogy ha ez a teszt nem jár sikerrel, mármint, hogy burkolják sárvédővel a kerekeket, akkor hagyják a fenébe az egészet. Én nem emlékszem erre a tesztre, a konklúziókra pláne, de ezek szerint nem ez az első eset, hogy burkolással próbálják a felvetülő vizet megfogni sárvédőkkel. Viszont úgy tűnik, ezek szerint, hogy ez nem egy állandó kiegészítés lenne, hanem csak vizes kondíciók esetében használnák.

 

„Amit májusban fogunk tesztelni, az még nem a végső megoldás” – nyilatkozta Tombazis a The Race szaklap hasábjain. „Az információgyűjtésről fog szólni, hogy lássuk, hogy valójában ez jelenti-e a helyes irányt. Igencsak jól kell alakulniuk a dolgoknak, hogy már 2025-ben bevezethessük. Ha ez nem jön össze, akkor 2026-ban kell, és akkor része lehet az új szabályzatnak. Ha pedig a tavaszi teszt sem sikerül jól, akár le is zárhatjuk azt az utat, és akkor alaposan át kell gondolnunk, mit tegyünk.”

 

Tombazis azt is elmondta, hogy természetesen tisztában vannak vele, hogy a kereket csak a vízspray egy részéért felelősek, hiszen a diffúzorok – különösen a 2022-ben visszatért ground-effect autók esetén – ugyancsak komoly mennyiségű vizet szívnak fel az aszfaltról.

 

 

„Még mindig vannak kételyeink azzal kapcsolatban, hogy a probléma mekkora részéért felelős a diffúzor és az, ahogy felszívja a vizet az aszfaltról, amit nyilvánvalóan nem fogunk ezzel megoldani, és mekkora részben a gumik tehetnek róla. Tudjuk, hogy mindkét tényező jelentős, úgyhogy nem az a célunk, hogy mindent megoldjunk. Tudjuk, hogy továbbra is lesznek láthatósági gondok” – fogalmazott a szakember.

 

„Kicsit nehéz úgy dolgokat odapakolni, hogy közben ne veszítsünk óriási mennyiségű leszorítóerőt. A kerékborítók kapcsán is az egyik fő kihívás jelenti, hogy ne veszítsünk túl sok leszorítóerőt. Kompromisszumra van szükség, hiszen ha azt érjük el, hogy elveszítjük az autó leszorítóerőjének a felét és ezért hirtelen a pilótáknak nagyon kevés kis tapadással kell megbirkózniuk, akkor növeltük-e a biztonságot vagy sem?” – tette fel a jogos kérdést az FIA szakembere.

 

 

https://formula.hu/f1/2023/12/10/megoldhatatlan-lehet-az-f1-vizes-palyas-problemaja

 

 

Előzmény: Hápi Zsák (880669)