Nem nagyon akartam ehhez hozzászólni, de a magyar büntetőbírói kar szervilizmusa azért megérne egy misét. Olyan 2005-2010-től erőteljesen feltűnő és kiábrándító volt számomra, hogy mennyire a bibliával egyenértékűen kezelik a vádiratot, itt már 15 éve is 95%-os váderedményesség volt, az mára felment asszem 98%-ra.  Ahhoz nem kell szakmabelinek lenni, hogy nyilvánvaló legyen, hogy a büntetőbíróság elé került terheltek 95-98%-ban biztosan nem elkövetők, vagy nem kétségen kívül bizonyított a bűnösségük. Csak ugye nálunk már rég átfordult az ártatlanság vélelme bűnösség vélelmévé. Ehhez ha még hozzátesszük a politikai ügyeket is, amelyek mindig is voltak, de ma minden eddiginél erősebben, szóval, lényegében aki ma büntetőzik védőként, az olyan 5-10 év alatt fullra kiég, ha van benne tényleges igazságkeresési hajlam is a pénzkeresési mellett. 

Egyébként az eljárásjog az bizonyos szempontból mindig is kiábrándító volt abban a vonatkozásában, miszerint alig van benne objektivitás, a polgárit is ideértve, annyira dominálja a szubjektív elem, aki dönt, vagyis az ember. Ilyen értelemben az eljárásjogot semmilyen egzaktnak tekinthető más tudományághoz, pláne természettudományhoz hasonlítani tudományelméleti szempontból nem lehet ( bár a társadalomtudományok maguk is mindig is sikamlósabbak voltak a természettudományoknál, kisebb az egzaktsági faktor). 

Mondjuk én tényleg eszméletlenül kiégtem ez ügyben szakmailag is és sértettként is.