Pár érdekes dolog, ami miatt lehet, hogy mégsem kamu.
ITT

Lehet találni még érdekes részleteket a mitológia első könyvének V. részében (Az Apllodórosznak tulajdonított mitológiára gondolok) például Démétér Triptolemosznak Metaneira idősebb fiának "szárnyas sárkányok" vontatta kocsit készített, és gabonamagot adott neki; Triptolémosz felemelkedett az égbe, és az "egész" világot telehintette gabonával...

Henna: a mai Enna. Szicília közepén kb. 1000 m magas hegyen fekszik, Szicília köldökének nevezték (Kallimakhosz után). A Démétér- és Perszephoné-kultusz
ottani központja. Az ókorban -- éppen az istennők kultuszának fontossága miatt -- alig volt politikai szerepe.

Pergusa-tó: lefolyástalan tó a hasonló nevü településnél Enna közelében. A tó parti liget (a hennai liget) a mitológiában Perszephoné legkedvesebb tartózkodási
helye. A déli parton van egy barlang, mely az ókori mondák szerint az alvilág egyik bejárata. Itt jött fel birodalmából Hadész, s rabolta el a leányt. Ma a tó körül
autóverseny-pálya van, és sűrű eukaliptuszliget.


Perszephoné: másképpen Koré (latinul Proserpina), az alvilág királynője, Hadész felesége, a meghaló élet és az újjászületés (elvetett gabona elpusztul, hogy
életre keljen, tél és tavasz) istennője. Személyének kibogozása az ősi mítoszok szövevényéből majdnem lehetetlen feladat. Nagyon valószínű alakjának a
görögök előtti létezése (Kr. e. III. évezred, Kréta, Phaisztosz). Nincs kizárva, hogy az úgynevezett prehellén vegetációdráma (hatalmas vidékek teljes
kiszáradása) emléke is tükröződik a mondában. A legismertebb, sokak által feldolgozott történet Perszephoné elrablása: Hadész magával viszi a leányt a hennai
mezőkről az alvilágba; Démétér bejárja a földet és mindenütt keresi a lányát; bánatában és haragjában nem élteti a föld termését, az emberek éheznek; Zeusz
hatalmi szóval elrendeli, hogy Perszephoné az év egy részét a Földön töltse. Így helyreáll a régi egyensúly, s Hadész sem jár rosszul.

Démétér
Ez az én szigetem, választott hazám. A Hegy, a mérhetetlen, a havasan is tüzes
Aitné, az aranyló búzamezők, a tenger szüntelen mormogása, a sziklák éneke, a
komor-vén olajfák, a szégyenlősen megbújó szőlőfürtök, a mosolygó
narancsok, a vidám-szomorú emberek, a csapodár fecskék. És a mezők, kertek
pompázó virágai. Ez mind az én világom. Még sok-sok kedvencemről nem
szóltam, de örök életem nem lenne elég, ha mindent, igazán mindent elsorolnék,
amit szeretek, s ezért az enyém.

Azt mondják a bölcs öregek, hogy itt ringott valaha a bölcsőm. Lehet. Talán
véletlen. De ez különösképpen sohasem érdekelt. Ez apámra és anyámra
tartozik. Számomra csak az a fontos, hogy e földet én magam választottam
magamnak. Tudatosan, mert szerettem. És amikor már nagyon szerettem,
idehoztam a lányomat is. A kis Koré még szinte gyerekként beleszeretett a
hennai ligetekbe, s a kerek tóba, melynek partján azok a csodálatos virágok
^^^^^^^^^^^^^^^^^^
teremnek. Hullámos fürtjeit búzakalászból font koszorú díszítette, és
telitűzdelte szebbnél szebb illatos virággal. És aztán... Aztán jött a Szörnyeteg!
De erre nem szívesen emlékezem. Tudod, anyának lenni nagy boldogság, de a
bánat sokkal nagyobb lehet... Az örök törvény ránk, halhatatlanokra is
vonatkozik: csak az igazán a tiéd, amit szeretsz, s amiért nagyon
megszenvedtél. Trinakria az életem. És a szenvedésem. Hogy mi, istenek,
nem szenvedhetünk? Szegény halandók, mennyi mindent nem tudtok még!

-o-

Perszephoné

Akkoriban még az Olümposzon laktunk. Anyám, az éltető Démétér, minden este trinakriai mesékkel ringatott álomba. De nagyon huncut lányka voltam! Jó sokáig hallgattam a szépséges történeteket, s aztán úgy tettem, mintha aludnék. S amikor anyám elment, még hosszú-hosszú ideig ébren álmodtam tovább a meséket. Tágra nyitottam a szememet, és láttam azt a lenti világot. Bejártam mindent. Úgy ismertem az egész vidéket, mint a tenyeremet. Szinte éreztem a dombok lehelletkönnyű hajlatait, a magasba szökő bérceket, a parti köveken üldögélve szívtam magamba a hullámok dallamát. Benéztem az emberek házaiba, hogy meglessem a konyhák titkait, a földeken segítettem az ekét mélyebbre nyomni, aratáskor tartottam a búzakévéket, s leszedtem életem első igazi narancsát egy igazi fáról. Most már tudom, gyógyíthatatlanul szerelmes voltam. Egyik este annyira belemerültem a hennai liget elmondhatatlan varázsába, hogy nem vettem észre anyámat, amikor lábujjhegyen visszatért. Sokáig némán nézte réveteg szememet, majd leült az ágyam szélére, átölelt, és -- sosem felejtem el! -- ennyit mondott: "Most aludnod kell, kicsi Koré, holnap hazaviszlek Trinakriába!" Haza! Olyan boldog voltam! Anyám nyakába csimpaszkodtam, és össze-vissza csókolgattam. Azóta, ha most messze is élek, Hádész palotájában anyámról álmodom, a Jóságról. És Trinakriáról.

-o-