kuk Creative Commons License 2000.05.23 0 0 300
Üdvözlet a topic minden szerzőjének,

ezt a cikkek a miskolci, Hírnök cimü hetilapnak irtam, a ti ihletésetekre, megjelent május 16-án.
köszönöm az ötletet, további jó csevegést...

kuk
--------------------------------------------

Hoppá !

Ilyesmit az ember nem kérdez meg a barátaitól sem, mert fél, hogy hülyének nézik. Pedig többször voltam közel ahhoz, hogy külső segítséget kérjek az életemet évtizedeken át kísérő, megfejthetetlen problémához: hová tűnnek a fél pár zoknik? Sokféle módszert kipróbáltam, családom férfiaival több százszor összevesztem, merthogy, ha ők nem lennének olyan rendetlenek, és párosával raknánk be a szennyesládába a levetett zoknikat, akkor nem történne meg az, ami minálunk legalábbis, mindennapos: 20 db kimosott zokniból, átlagosan négynek nincs párja.
Próbálkoztam azzal, hogy egyféle zokniból veszek több párat, de a gonosz ezután is meglátogatott bennünket, a végeredmény az egyforma zoknikból is páratlan számú volt. Ha a zoknik eltűnéséből adódó anyagi veszteséget félretesszük, még akkor is ott a mélyre elásott kétely: mikortól minősül a megmaradt fél pár reménytelen helyzetűnek, azaz meddig őrizgessem a csodában bízva. Ha túl hamar kidobom, akkor nagy az esélye, hogy pár nap múlva a mosógépből előkerül a másik fele, ha viszont nem ürítem elég gyakran az árva zoknik tárolására rendszeresített zsákot, akkor az előbb-utóbb megtölti a fél ruhásszekrényt. És akkor még nem beszéltem a veszteség csökkentésére kiötölt módszer kockázatairól, előfordult ugyanis, hogy a többé-kevésbé hasonló zoknikból összerakott úgynevezett "relatív párokról" csak viselés közben derül ki, hogy két színárnyalattal eltérnek egymástól.
Az idő múlásával persze az ember sok mindenbe beletörődik: miért pont az élet ezen területén legyek tökéletes? Ahogy a nagy álmokat, mondjuk a nepáli kolostorok meglátogatását, vagy leánykori derékbőségünk visszanyerését egy idő után feladja az ember, úgy törődtem bele abba, hogy ez bizony megoldhatatlan rejtély marad, olyan titok, amit jobb elrejteni a nyilvánosság ítélő szeme elől.
Így gondoltam tegnap délutánig. Akkor ugyanis az Index című internetes napilap olvasói fórumában megakadt a szemem a következő topic-címen: Hová tűnnek a fél pár zoknik? Mit mondjak, nagyot dobbant a szívem és a kedvezményes netezési időt meg sem várva, egy szuszra végigolvastam mind a 263 hozzászólást.
Katartikus élmény volt. Úgy éreztem, egyik pillanatról a másikra kedves, megértő, barátságos emberek vesznek körül, hiszen egyek vagyunk, már-már testvéri közösségbe fűznek össze minket az elveszett fél pár zoknik ezrei. Önbecsülésem egy részét visszakaptam: talán még sem voltam olyan rossz háziasszony, anya és feleség, talán még nincs minden veszve… A végén majdnem elsírtam magam a meghatottságtól.
Ma reggel azonban, teregetés közben ismét kétely költözött a szívembe. Sőt olyasmit éreztem, amit már majdnem szorongásnak lehet nevezni. Na jó - gondoltam- rendben van, hogy ez a sok megértő ember, új barátaim a netről átérzik a problémámat, és nem hibáztatnak rendetlenségemért. Hiszen ők is ugyanabban a / fél zokni nélküli /cipőben járnak
Azt viszont továbbra sem tudom, hogy hová tűnnek a fél pár zoknik…

P.É.