Törölt nick Creative Commons License 2024.04.07 0 1 10646

összekevertem egy másik pedofil üggyel. nem óbudai, hanem újbudai.

 

A jogosan felháborodott és megdöbbent szülők a mai napig nem kaptak megfelelő tájékoztatást az óvodában történtekről – mondta szerdán a Fiatal Családosok Klubjának elnöke. Király Nóra szerint a szülők csak sötétben tapogatóznak, az óvónők pedig nem mernek nyilatkozni a történtekről. Szerinte

felháborító, hogy a Gyurcsány pártja által vezetett önkormányzat még mindig pozíciójában tartja az intézmény vezetőjét, annak ellenére, hogy tudomása lehetett a pedofil férfi tetteiről.

„Szörnyű abba belegondolni, hogy hány gyerek az, aki az elmúlt hat évben, amióta ez a férfi ebben az óvodásban dolgozott, hány érintett gyerek lehet,

A pedofíliával meggyanúsított férfi nem is egy, hanem legalább két újbudai önkormányzati fenntartású intézményben is dolgozott az elmúlt években. Hétfőn a Magyar Nemzet arról írt, hogy miután az egyik óvodában panaszt tettek Gy. Péter ellen, nem kirúgták, hanem áthelyezték egy másik intézménybe. Úgy tudni, sokáig

azért nem mertek fellépni ellene, mert az édesanyja a Demokratikus Koalíció (DK) által vezetett önkormányzatnál dolgozott, az óvodák vezetőinek felettese volt.

Miért nem lett következménye a korábbi szülői panaszoknak? Miért nem volt érdemi belső vizsgálat, hiszen évek óta tudták, hogy probléma van az óvodán belül? Ennek van-e köze ahhoz, hogy Gy. Péter édesanyja a baloldali önkormányzatban az óvodavezetők felettese volt? Miért kellett szerződést kötnie a baloldali önkormányzatnak a pedofil cégével? Miért nem mondták föl ezt a szerződést az önkormányzat részéről?”

 

1 hónapja volt ez hír, azóta is semmi

Előzmény: Vevegyő (10629)