Sziasztok sorstársak!

 Apukám szenvedései is véget értek, március 22-én meghalt, 62 évesen. Még alig tudott unokáival lenni. Rettentően hiányzik már most, nagy űrt hagyott maga után. Egy év alatt annyira beleszoktunk az aggódásba, gondozásba, most csend van. Végül szépen elaludt, saját ágyában, álmában. Hajnalban még jelzett anyukámnak, sírt, aztán elaludt örökre. Az utolsó két hétben már nagyon sokat aludt, szólni alig tudott, de még bevette a gyógyszereket. Imátkoztam előtte majdnem minden nap, hogy ne szenvedjen sokat, nem ezt érdemli. Úgy látom ebből a betegségből nincs menekvés. Én az utóbbi időben már nem tudtam mit mondjak, volt hogy szótlanul ültem mellette, csak fogtam a kezét, sírtam. Ő méltósággal viselte  a betegség minden kínját,a  kiújulástól számítva még 11 hónapot élt. Isten óvjon mindenkit!