Akkor is sírni tudtam volna, mikor egy Cordoba (miután a villamossínen a pirosban megelőzte a sávot, meg egyéb finomságok) mellettem beragadt a kanyarodók mögé, ezért egyszerűen elindult felém, de semmi körülnézés, index vagy efféle, csak mintha a próbapályán lenne lélekegyedül, vészfékkel-kormánnyal tudtam megállni. Azért éltem meg ilyen tragikusan, mert anyukámat vittem az ő Alfájával, ami porszemet sem tűr, és két utcával arrébb átültem a Samarámba. Még most is elmegy az életkedvem, ha arra gondolok, milyen szépen keresztülmehettem volna a rohadékon, a Ladát ugyanis nem kell kímélni, sőt még szakíthattam is volna a biztosításon. Nem beszélve a kozmikus gyönyörről és elégtételről.
De az Alfa az Alfa, sajnos, nem tank. :(