Jöjjön a második nap:
Közép-Dunántúli Piros
Mór - Iszkaszentgyörgy
2024. 03. 06. szerda Alig tudtam kivárni, hogy kivilágosodjon, s gyorsan ki is másztam a hálózsákból. Jó hideg volt, de mozogva el lehetett viselni. Összecsomagoltam, megettem az induló müzlimet, s neki is vágtam a mai napnak.
Éppen csak elindultam, amikor visszanéztem: a már kicsit párás távolban, a fák rései között még látszott a megkapó hangulatú Hamuház. Szép volt ez a reggel!
Később feltűnt az Úttörő-forrás, lementem a mélyedésbe, de a kiszáradt forrás katasztrofális állapotú. Kár érte! Kicsit őszies hangulatú, ligetes erdőben haladtam tovább. A fák tavalyi száraz levelei, még fent voltak az ágakon.
Hamarosan, egy nagy rét szélén kereszteztem egy aszfaltos utat, majd nem sokára már a Bükkös-árok nehezen járható völgyébe értem. Ismerve a környéket azt is jól tudtam, hogy ez csak a bemelegítő az ezt követő Burok-völgyhöz.
Néhány évvel ezelőtti emlékeimhez híven most is egybefüggő medvehagyma-mező borította a völgy alját, de ha lehet még több kidőlt fa akadályozta a haladást. Bár lehet, hogy a „nagyzsákos üzemmód” miatt éreztem így, de az biztos, hogy jelentősen lecsökkent a tempóm, s alig hittem, hogy ma még túljutok ezen a szakaszon. Persze, közben a csodálatos helyek láttán repesett a szívem a gyönyörűségtől. Mindenesetre azt nem lehet mondani, hogy nincs különleges hangulata az itteni tájnak.
Végül elértem az első és egyben az utolsó választási lehetőséget ahol ki lehet kapaszkodni a völgytalpról, s nem vacilláltam. Döntésemben szerepet játszott az is, hogy ezen az oldalvölgyön még sohasem mentem fel, viszont a Burok-völgy alsó szakaszát már többször bejártam.
Az oldalvölgy alján lévő vízmosás ékesen jelzi, hogy itt időnként hatalmas mennyiségű víz zúdulhat lefelé. A hatalmas kimosott sziklák a víz elképzelhetetlen erejét mutatják. Feljebb, az eddigi néhány szállal szemben, egy meglepően dús, csodálatos hóvirág-mezőt találtam. Még feljebb, szinte alpesi jellegű meredekségbe kezdett az ösvény, s bár rövid volt, annál élvezetesebb.
Felérve a völgy peremére, gyökeresen megváltozott a táj jellege. Egy szikes, ligetes fennsík vett körül, ahol az eddigiekkel ellentétben széles látómező fogadott. A napfényben sétálva csak fokozta hangulatomat, hogy itt pillantottam meg idén először tavaszi héricset. Végre haladni is lehetett, így hamarosan elértem a közeli, kedves, barátságos Isztimért. Kihasználtam a falu adta lehetőségeket: vettem vizet, elkészítettem a mai meleg levesemet, és békésem megebédeltem.
Felfrissülve folytattam utamat a nem igazán különleges országúton, melyről csak 4 km-rel később Guttamási után tértem le. A kicsit dombosabb terepen, végre erdőben tudtam haladni. Közben elrendeztem az ide telepített Fehérvárcsurgói bélyegzést, majd észrevettem az egykori bauxitbánya külszíni fejtését. Jó volt ez a változás, mert már kezdett egyhangúvá válni a baktatás. Megcsodáltam a csupasz sziklák maradványait… látványos tájsebek ezek a régi bányák!
Egyszer csak ijedten konstatáltam, hogy egy szőlőpincés, lakott területre értem.
-Hol fogok itt éjszakázni, ha már itt is házak vannak? – gondoltam, mikor egy régebb óta fiatal férfi kedvesen érdeklődött utam mikéntje felöl. Elmondtam, hogy második napja vagyok úton, és Eplény a cél, mire ő gratulált, és szerencsés utat kívánt. Jólesett a kedvessége, s mire ismét aggódni kezdtem volna, már látszott is, hogy van még egy fenyőerdővel borított domb a falu előtt. Nem is bántam a fenyvest, mert ez legalább némileg megfogja az egyre élénkebben fújó szelet.
Kerestem egy ideális helyet tábornak, még egy ülőkének használható farönk is volt mellette, s a gondosan előkészített talajon felvertem a sátrat. Kényelmesen megvacsoráztam, és elraktam magam másnapra. A tegnapihoz hasonlóan, ma is majdnem 23 km-t haladtam. Ma kevésbé volt hideg, s a hosszú sötétséggel sem volt gondom, kellően fáradt voltam már a nyugodt alváshoz. Ez az éjszaka is békésen telt.
