Közeledik a tavasz, kezdődnek a túrák, beszámolók! Múlt héten én a KDP folytatásába vágtam bele, felemás sikerrel. Fogadjátok szeretettel az első nap leírását!

 

Közép-Dunántúli Piros

Mór - Iszkaszentgyörgy

 

 

2024. 03. 05.  kedd      Idéntől komoly változás történt az életemben. Elmúltam 65 éves, s így már ingyen utazom az országban. (Ha már megállítani nem tudom az időt, legalább kihasználom előnyeit!) Az első lehetőségnél neki is vágtam a KDP folytatásának. Reggel 9 óra körül érkezett a vonatom a móri állomásra, és kértem egy bélyegzést a szolgálattevő vasutastól. Adott is készségesen, s közben érdeklődve kérdezett a túramozgalom felöl.  

           Kifelé a bekötő úton mellém szegődött egy szerencsétlen ember, aki 10…15 s-al késte le a fehérvári vonatot, s így most volt két üres órája. Hát mondta rendesen, de legalább kijött, s így nem kapott gutaütést. A nagyútnál elköszöntünk egymástól, s én jobbra fordulva neki is vágtam a túrának.

          Hamar túljutottam az aszfaltos szakaszon, majd ráfordultam egy dombtetőre vezető földútra. Innen, a kicsit ködös levegő ellenére, szép kilátás nyílt a mögöttem hagyott város két távoli templomtornyára. Hangulatos volt ezen a távolba látó dombon ballagni, aztán később egy jobb kanyart követően fásabb, ligetesebb szakasz következett.        

  

         Szép napfényes, bár hűvösebb időt ígértek erre a hétre, ezért is mertem belevágni ebbe az útba. A fák tövében sok helyen ibolya virult, néha lepke röppent, sok fa már virágba is borult. Néhol ibolya illat lengte be az erő alját. A természet jó 2..3 héttel előrébb járt már, mint a naptár, s én élvezettel szívtam magamba az idei év első komolyabb túrájának hangulatát. Úgy terveztem, hogy 5 nap alatt Eplényig megyek, …de ne vágjunk az események elébe!        

 

            Érintve egy aszfaltos utat, jobbról elhagytam egy kis tavat, s egy viselhető emelkedő tetején egy létrás kerítéshez értem. Valahol itt láttam egy kidöntött fán egy fantasztikus taplógombát, pár száz méterrel később a kijáratnál pedig egy „őzlábat”  …na nem gombát, hanem egy olyan őzlábat amihez valamikor egy őz is tartozott, de mostanra már csak a láb maradt.

 

           Hamarosan dél felé fordult az út, s mivel délfelé járt az idő, Mecsértelepen le is ültem ebédelni a bolt bejáratánál lévő padra. Ebéd közben vettem észre, hogy van itt egy bélyegző, és ekkor döbbentem rá, hogy itt bélyegezni is kell. Bizony véletlenül lefelejtettem a tervezéskor a track-ről ezt a bélyegzőhelyet, s így majdnem el is felejtkeztem róla. De minden jó, ha a vége jó: hamarosan friss erővel s friss bélyeg lenyomattal már a falu utáni kerülő utat jártam.

           Szép, bár egy kicsit kevésbé jellemző út vezetett itt felfelé a hegyre. Ezen a környéken tesz a  jelzés egy jó nagy kerülőt, amit simán le lehetett vágni egy rövidítéssel. Ki is használtam a lehetőséget s hamarosan már a kisgyóni bélyegző helyét jelezte a GPS-em. 

           Beérve a faluba, s követve a kiírást megkerestem a nyomós kutat, ahol feltankoltam vízzel. Kedves emlékek kerítettek hatalmukba, hisz 2004-ben az OKT bejárása közben itt, a Gyöngyvirág kulcsosházban kaptam kedves fogadtatást, bélyegzést, és egy jóleső ebédet is Südy Pétertől és csapatától. A kedves faluban most is sétáltam egy rövidet, majd a kis tavat is megcsodáltam. 

           Kapaszkodóval folytatódott innen a túra, gyakorlatilag egészen a Hamuházig, bár én egy kicsit megcifráztam. 

  

Az eleivel ösvényen vezető út hamarosan elérte a hegyre vezető aszfaltos-murvás utat, melynek egyenletes emelkedése könnyebb haladást biztosított. (A kemény talaj hátrányáról most ne beszéljünk!) Ezen az úton a védett geológiai feltárásig mentem, ahol tettem egy letérést az ammonites „csigák” felé. Érdemes volt ezt a kicsiny szintvesztést beáldozni a látványos sziklák, a hangulatos pihenőház, és a meghitt erdei szentély megtekintésére. Még a közeli GCSTB geoládát is levadásztam.        

 

     

             Visszakapaszkodva a murvás útra már csupán az egyhangú kapaszkodás maradt bő 2 km-en keresztül. Aztán ezen is túljutva szelídült a kapaszkodó, s hamarosan felsejlett a lombtalan fák mögött a Csikling-vár púpja. Néhány lépéssel elértem a földvár szélét, melyet mély árok vesz körbe. Kövek már alig vannak, de a földsáncok és az árkok jól felismerhetőek. „Belépve” a várba már csak egy torony alapjai sejlenek fel a földből, de az ismeretlen múlt hangulata ott lebegett felette. Itt is megkerestem a közeli GCSIK geoládát, majd elgondolkozva, elmélázva, elhagytam a várat.

  

             Pár lépéssel el is értem a Hamuházat, ami a mai napom végcélja volt. Utolsó ittlétem óta bizony változott a környezet: az idevezető utak kiépültek (erdei úthoz képest komoly forgalom volt rajtuk), a ház előtti pihenő megrogyott, a környezete szemetes, s bizony a házon is látszik az idő múlása, de a régi hangulata még így is él. Letelepedés után még megkerestem a Klára-kútat, ami siralmas állapotban van. Kár érte! Pedig még gondolkoztam, hogy itt verek tábort, de esély sem volt rá. Visszaérve a házhoz sátrat vertem, elhelyezkedtem, majd nekiláttam vacsorázni. Időközben befutott egy biciklis kolléga, de a köszönésen kívül nem igazán beszélgettünk. Mire én befejeztem az evést ő is elköszönt, így hát bevackoltam magam a medvehagyma illatú sátorba, átvészelni a várhatóan nem túl meleg éjszakát.        

   

            Erre a napra 22,5 km jutott, és elég is volt ez így kezdésnek. A csillagfényes ég alatt bizony valóban nem volt meleg, de minden trükköt bedobva, még éppen viselhető volt. A sötétben időnként rám huhogott egy-egy bagoly, egyszer egy őz is riasztott, de békésen telt a pihenés. Az igazán kellemetlen, az őszi túrákról már ismert túl hosszú sötétség volt: 18:30-kor már semmit nem lehet látni és bizony reggel 6 óra körül kezd csak világosodni. Ez bizony majdnem 12 óra, amit nem igazán lehet végigaludni. De egyszer csak tényleg hajnalodott: egészen jól telt az éjszakám.

 

folytatás következik!