Ugyan nincs vége, de még friss az élmény, szóval...
Mecseki Zöld 2024.03.09.-10.
Pécsiként a logisztika nem szorított különösebb keretek közé, így sokat agyaltam rajta, miként osszam be a távot. Végül arra jutottam, hogy a szokásos túráimnál könnyebb, nagyjából fél-negyed-negyed felosztásban csinálom meg. Először úgy terveztem, hogy a közelgő hosszú hétvége három napja alatt járom be a távot, de aztán kiderült, hogy más dolgom lesz, ezért előrehoztam erre a hétvégére.
Az első etaphoz szombat reggel fél 7 körül érkeztem Mecseknádasdra. Gyorsan ráéreztem a QR-kód olvasásra, aztán elindultam az Óbányára vezető úton, ahol szerencsére még elenyésző volt a forgalom. Viszont az időjárás még kifejezetten hűvös volt, persze amint elkezdtem felmászni a Réka-vár felé, egyből kimelegedtem rendesen. Frissen-üdén jó tempóban haladtam, így viszonylag gyorsan a pusztabányai kulcsosháznál voltam. Örömmel láttam, hogy a többi hasonló ház után (legutóbb a Réka-kunyhó készült el) ezt is elkezdte felújítani a Mecsekedrő. Viszont a QR-kódot az istennek se találtam, a pozíció alapú igazolás pedig valamiért nem működött. Keringtem kicsit, és már majdnem továbbindultam azzal, hogy majd GPX-fájl alapján igazolok, mikor megláttam a kódot a tábla hátulján, ahol a bélyegző (vagyis az azt helyettesítő matricák) vannak. Épp csak a szememet nem szúrta ki.
Innen részben a kanyargós burkolt erdészeti úton kell fölmenni a Cigány-hegyi elágazásig, majd jön a Vár-völggyel párhuzamos szakasz. Ennek a (számomra) legjellegzetesebb pontja az elhagyatott lakókocsi. Valószínűleg favágók használhatták régen, aztán itt maradt, és azóta egyfajta állandó tereptárgyként árválkodik egy tisztás közepén. Ennek a résznek a végén le kell ereszkedni a Zobákpuszta és Magyaregregy közti országúthoz, majd az átkelés után a másik oldalon pár száz méteres meredek kaptató jön. Nem sokkal ezután, Komló-Jánosipuszta közelében volt az egyik pont, ahol a navigáláshoz segítségül kellett hívnom a térképet (egyébként kifejezetten jól jelzett az útvonal). A fair-ség kedvéért: nem nagyon van hova festeni a jelet. Itt egy rövid szakaszon együtt halad a zöld és a DDP, ami vissza-visszatérő elem volt a hétvége során.
Mint említettem, Pécsen élek, ezért az útvonal nagyrészét jól ismerem. Az egyetlen kivétel a Kisvaszari "kitérő", tehát nagyjából a Kisbattyán-Kisvaszar-Mecsekpölöske résztáv volt. Pedig vannak itt is kifejezetten szép erdőrészek, megéri erre túrázni. Sajnos Kisvaszar már nem ilyen szép, kimondottan elszegényedett település sok romos, rossz állapotú házzal. Viszont szerencsére az egyik útba eső nyomókút működött, mert úgy volt tervezve, hogy itt kell vizet szereznem. Persze ha nem sikerült volna, akkor se lett volna semmi veszve, mert a kocsma nyitva volt. Előtte van elhelyezve a QR-kód, amit sehogy nem sikerült beolvasnom (a felső részéből egy kis darab le volt szakadva, bár tapasztalataim szerint attól még mennie kéne a beolvasásnak), így maradt a pozíció alapú igazolás.
Az elmúlt hetek időjárása nem volt csapadékos, ezért sárral szinte egyáltalán nem kellett küzdeni. Ez alól a Kisvaszar utáni pár száz méter volt a kivétel, de ott se volt vészes a helyzet. Itt szintén volt egy nagyon szép erdőrész, aztán Mecsekpölöskéhez közeledve már kicsit kevésbé érdekes a táj. Ugyanez folytatódik a falu után, és az itteni emelkedő ráadásul már nem esett különösebben jól 40 km körül járva. Sőt, még az eső is elkezdett szemerkélni. Komló-Körtvélyes mellett a villamos távvezetékek alatt áthaladva volt a másik pont, ahol nem volt túl jó a jelölés (vagy simán csak benéztem), pedig a DDP-n talán két hete jártam erre - igaz, akkor az ellenkező irányba, és úgy jobban kiadta.
Innen már egyenes út vezetett lefelé Sikondáig, ahol lekanyarodtam a zöldről, és a tó mellett kimentem a 66-os út melletti buszmegállóhoz, mert innen ment olyan busz, ami átszállás nélkül bevitt Pécsre. 48 km után kereken délután 5-re értem a megállóba, ahol 6 perc múlva már jött is a buszom. Ugyanide érkeztem vissza vasárnap reggel 7 óra előtt pár perccel a betervezett második szakaszra. Miután visszagyalogoltam a zöldhöz, megcsináltam a sikondai igazolást, amire előző nap a buszhoz sietés miatt már nem volt időm. Úgy döntöttem, nem megyek föl a Természetbarátok házához, mert lent a jelzett úton gyalogolva elég közel voltam hozzá (vagyis 100 méteren belül), hogy megcsináljam a pozícióalapú igazolást.
Nem messze innen kb. 100 métert a 66-os út mellett kell gyalogolni. Nem fér a fejembe, egyes autósok miért nem bírnak oldaltávolságot tartani az út mellett gyalogló embertől. Ezen rengeteget bosszankodtam már az OKK alatt, és most is akadt rá alkalom. Ezt követően ismét egy kaptató (ezekből a mai etapon elég sok volt), majd érkezés Vágotpusztára, ami két dolog miatt nevezetes: egyrészt itt vannak a Mecsek legmagasabban fekvő lakott házai, másrészt ez volt a Mecseki Láthatatlanok egyik fő bázisa. Én mindenesetre nagyon szeretem ezt a kis eldugott, pár házból álló falut (ami persze nem önálló település, ha jól emlékszem, Mánfához tartozik közigazgatásilag).
Orfű felé indulva egy aranyos terepfutó hölgy hozta rám a frászt. Jó közel volt már, mikor meghallottam, és elsőre azt hittem, valamilyen állat - amiktől egyáltalán nem félek, csak ezt így nem volt alkalom végiggondolni. :-) Vágotpusztától szinte látótávolságban volt a Lóri kulcsosház a következő igazolóponttal, innen pedig már szintén nem volt messze Orfű, ahol a Mecsek háza ajtaja mellett volt kihelyezve a nagy méretben kinyomtatott QR-kód. A szomszédban van a Vízfő barlang és a Forrásház - én már láttam ezerszer, ezért most nem tettem meg a kitérőt, de aki nem járt még ott, annak érdemes.
Orfű pár utcáján átgyalogolva kezdődött a nap legnagyobb mászása, hiszen innen egyenesen a 602 m magas Jakab-hegy tetejéig vezet az út. Valahogy az élt a fejemben, hogy a zöld a Vásáros-úton megy (zöldnek tényleg zöld az is, csak épp kereszt), de nem. A Szuadó-völgy és a Vásáros út két gyakori útvonalunk egy cimborámmal, a zöld sáv viszont a kettő közti Körtvélyesi-háton halad, ahol sokkal ritkábban fordulok meg. A mászás mindenesetre nem volt olyan fárasztó, ahogy számítottam rá. Amint kereszteztem a Jakab-hegy csúcsát övező földsáncot, leesett az állam. Máshol is volt az út mellett, de valami elképesztő koncentrációban zöldellt itt a medvehagyma ameddig csak a szem ellátott. Én ugyan enni nem eszem, de látványnak sem utolsó!
A Jakab-hegy a kedvenc helyem a Mecsekben a sokféle attrakció (földvár, halomsírok, babás szerkövek, pálos kolostorrom, a Zsongor-kő kilátópontja, stb.) együttese miatt, és a környező erdők is nagyon szépek. Egyébként kicsit csodálkoztam rajta, hogy itt nincs igazolópont. Mellesleg tavaly ide került át az RPDDK pecsétje is - ide ugyanis azért nem jön föl minden suttyó, jöttment vandál, ahhoz azért túl sok a mászás. Bár kezdtem éhes lenni, inkább elindultam lefelé, és leültem egy magányos helyen, ahonnan egész jó kilátás nyílik Cserkútra és a környező vidékre.
A lefelé vezető út se kifejezetten könnyű, ugyanis az ösvény sokáig kellemetlenül köves, bizony oda kell figyelni. Azért nem tart soká az út az Éger-tetőig. Meglepetten láttam, hogy az évek óta lezárt kilátó már nincs lezárva. Legalábbis ezt gondoltam, aztán közelebb érve láttam, hogy csak lecserélték a messziről is jól látható piros-fehér szalagozást egy lakattal lezárt, és a feljutást fizikailag is meggátoló ajtóra. Az Éger-völgyet nagyon szeretem, csak kár, hogy itt szoktak összegyűlni azok a "kirándulók", akik pár száz métert hajlandók elgyalogolni az autótól hogy itt bömböltethessék a tucc-tucc zenét meg viselkedhessenek egyéb prosztó módokon.
Mondjuk itt amúgy se nagyon időztem volna, mert már közel voltam a vasárnapi célomhoz. Igazoltam a Teca mama vendéglőnél, és lesétáltam a Magyarürögi útig. Előzetesen úgy állapodtam meg magammal, hogy a túrát vagy itt, Ürög felső megállóban fejezem be, vagy ha buszok tekintetében úgy jön ki a lépés, akkor elmegyek még Deindol megállóig. Leérve láttam, hogy két perc múlva jön egy busz, ami átszállás nélkül hazáig visz, így ez lett a vége 24 km után.
A hátralévő kb. 26 kilométert remélhetőleg mihamarabb teljesítem.
