Görgőt nem sikerült ma szereznem a kísérlethez. Megpróbáltam megmérni a függőleges és az egyéb irányú erők viszonyát. De a súrlódás túlságosan nagy volt.

 

Tulajdonképpen amit délután rajzoltam Móricka ábrákat, elnevezném Atwood-paradoxonnak.

Legyen a súly a függőleges kötélágon, a másik pedig felfelé 45 fok. Nyugalmi helyzet. (Emelés közben külön vizsgálandó.)

A forgató nyomaték egy érdekes érv. De az tény, hogy amikor a kötél nem mozog, akkor a görgő sem forog.

Nem igazán értem, de a délutáni szakmai vitában ilyesmi fel sem merült. (Engem ma nem kérdeztek, szerencsére.)

Persze a kötél nyúlásával is kell számolni. (A tágulás nem mozgás?) A görgőtlen változaton huzagolás-szerű kopás nyomok vannak. Nyúlik és egyenesedik a kötél.

 

Tehát van egy függőleges súlyerő. Aztán 45 fokban felfelé egy ismeretlen erő. Egyelőre tekintsük ismeretlennek.

Most kezdem kapisgálni, hogy a súly egy részét a görgő viseli. A fene tudja.

Próbálok holnap görgőt szerezni és méricskélni.

 

Fokozhatjuk tovább az izgalmakat, legyen a szabad kötélvég vízszintes.

Elakadtam. (Szerencsére nem nekem kell megoldani. Csak belekeveredtem a korpa közé.)

 

 

Viszont az egészet tekinthetjük (összenyomhatatlan) erőfolyadéknak, amire alkalmazzuk a Gauss-tételt egy tetszőleges zárt felületre. Mint amikor két golyó ütközésénél sem kell feltétlenül ismernünk a deformáció időfüggvényét. Ha az ütközési zónán kívül vesszük fel a zárt felületet, egyszerűen a lendület megmarad. Ugyanezt el lehet játszani az erőfolyadékkal.

 

Azt viszont még a súrlódáson kívül nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kötél ^*görbül/egyenesedik, a felfekvésnél kilapul. És bizonyos mértékig a görgőket rögzítő szerkezet is deformálódik. Ha merev lenne, a strain gauge lófülét se mérne. ^*Persze a görgő átmérőjét a kötél átmérőjéhez kellene igazítani.