"a teljes kihűlésnél ezek a különbségek elvileg eltűnnek" - nem, nem tűnnek el. Ugyanis a lehűlés közben az anyag szilárdsága folyamatosan növekszik, és a hamarabb kihűlt részek, szilárdabbak lévén ÉS gyorsabban zsugorodván, akadályozzák a még (annyira) ki nem hűlt belső részek szabad deformációját és az egyensúlyi állapothoz képest azok eltorzulva dermednek meg. Az eredmény az, hogy

a) az öntvény a teljes kihűlés után is belső feszültségekkel terhelt, hiszen a belső részek összehúzódása gátolt a külsők révén,

b) ezen belső feszültségek rugalmas ÉS maradó alakváltozást (nálad: plasztikus deformáció) hoznak létre. Utóbbinak a konkrét szituációra közismert neve van: vetemedés. Előbbinek pedig az a káros következménye, hogy amikor az öntvény utóbb forgácsoló megmunkás tárgya lesz, akkor - éppen az ominózus felületi rétegek eltávolítása miatt - a belső feszültségek eddigi egyensúlya megbomlik, és így az öntvény újabb vetemedést produkálna, amit előzetesen elvégzett külön feszültségcsökkentő hőkezelésekkel kell csökkenteni.

Az öntött alkatrészek alak- és méretpontossága ezért is meglehetősen problémás.