Ha a jövő egy statisztikai eloszláson múlik, merthogy a nagyobb entrópiájú állapotok valószínűbbek, vagyis a valószínűség növekedésének az iránya határozza meg az idő irányát, akkor szubjektíve mindig ugyanaz az idő iránya, mint objektíve?

Ha beszélgetek egy emberrel, és az idő múlásával hallom, amit mond, látom, hogy hogyan viselkedik, akkor objektíve nézve, kívülről nézve pillanatról pillanatra mindig kábé azt a makroállapotot tapasztalom, ami a legtöbb különböző mikroállapothoz tartozik. Ez a statisztika a kvantummechanikai, vagy akármilyen granularitású fizikai valóság törvényszerűségein múlik. Tehát az, hogy milyen személyiség nyilvánul meg a viselkedésében, hogy mit mond, hogy milyen gondolatai vannak, hogy hogyan reagál a dolgokra, az ezt az objektív, fizikai statisztikai eloszlást követi.

De ha szubjektíve is statisztikai alapon dől el, hogy valószínűleg merre megy a jövő a lehetséges állapotok terében, az akkor a szubjektív tudatállapotok entrópiáját követi, nem? Szubjektíve arra megy a jövő, amihez sok különböző szubjektív múlt tartozik, vagy ami sok különböző módon össze tud állni. Vagyis lehet, hogy a beszélgetőpartnerem szemszögéből nézve valószínűleg egészen másfajta módon zajlik le a beszélgetés, mint az én szemszögemből nézve. És akkor igazából nem ismerjük egymást. Mindenki csak szubjektíve nagyon valószínűtlen alternatív változatokat lát maga körül, mert a saját szemszögéből nézve ők a valószínűbbek.

Ami nagyon furcsa lenne, szóval remélem, hogy az objektív valószínűség iránya és a szubjektív valószínűség iránya valahogy össze van kötve.