Törölt nick Creative Commons License 2024.02.15 -1 2 19237

Az egyiptológusok többsége még ma is azt vallja, hogy az ősi egyiptomiak nem ismerték az állatövet, és hogy a görög-babiloni zodiákus Egyiptomba kb. 2400 éve érkezett meg, feltehetően a görögök közvetítésével. Ez nem jelenti azt, hogy az egyiptomiak nem rendelkeztek saját zodiákussal, vagy nem azonosítottak be számukra fontos csillagképeket a zodiákus övben. A denderai zodiákus (i. e. 1. században) keletkezett, és az egyiptomi, a mezopotámiai és a görög hagyomány szintézisét adja.

 

Az egyiptomi mitológia a Szfinxet az idővel hozza kapcsolatba, az Idő Urának tartja. Érdekes az egyiptomiaknak az időhöz fűződő viszonya. Kákosy László professzor, híres egyiptológus is megemlíti írásaiban, hogy az ókori egyiptomiak mániákusan igyekeztek pontosan számolni az időt. Fennmaradt forrásokból kiderül, hogy valami miatt féltek attól, hogy elveszítik az idő fonalát. A pontos időszámolás nagyon nagy jelentőséggel bírt.

 

Sznofru Vörös piramisánál talált piramidion kerülete pontosan 12 könyök hosszú volt, és a pi jelenléte egy körre utal. Egy 12 szeletre osztott kör, a zodiákus. A Nagy Piramis négy oldala négy csillagképet jelöl; a bika, oroszlán, skorpió és a vízöntő. Az ősi egyiptomiaknak nagy valószínűséggel volt egy négy csillagképből álló zodiákusuk. A bika, az oroszlán, a skorpió és a vízöntő csillagképek fontos szerepet játszottak az egyiptomi kultúrában és mitológiában.

A bika például kapcsolódott az istenekhez, például az isteni bika, Apis istenhez, a termékenység és a termékenység szimbólumához. Az oroszlán az egyik legjelentősebb isten, Szekhmet, az isteni női oroszlán, istennőjével kapcsolódott össze, akit a harag és a védelem isteneként tiszteltek. A skorpió is fontos volt az egyiptomi mitológiában, például a skorpióistennel, Serqettel, aki a gyógyítás és a védelem istennőjeként volt ismert. A vízöntő csillagképet nemcsak az egyiptomiak, hanem más ősi kultúrák is ismerték, de annak pontos jelentése és kapcsolata az egyiptomi mitológiával nem olyan jól dokumentált.

 

Alexander Gurshtein orosz csillagász és egyiptológus szerint  „Végkövetkeztetésemnek megfelelően a Nagy Szfinx két csillagkép, a Leo (nyár), és az Aquarius (tél) szimbóluma” (Gurshtein 1999). Az egyiptomi csillagászatra szakosodott Juan Belmonte és munkatársa, Jose Lull vizsgálataik után megállapítják: „Az oroszlánt Leoként lehet beazonosítani” (Belmonte és Lull 2009, Belmonte, 2001).

 

Robert Bauval műveiben rávilágít arra, hogy az ősi egyiptomi gondolkodás dualisztikus és kozmogonikus volt, amelyben a fenti égboltról és a lenti földről folyamatosan együtt gondolkodtak. A mennyei oroszlán, a Leo, szemben van a mennyei folyóval, a Tejúttal (az égi Nílus), ahogy a földi oroszlán, a Nagy Szfinx is, amely a földi folyó, a Nílus felé néz – ahogy az ábrázolva van IV. Thotmesz Álom-sztéléjén is: egy földi oroszlán kelet felé, egy másik (a mennyei) nyugat felé néz. Az oroszlán az ősi egyiptomi ikonográfia fontos szimbóluma volt. Az Óbirodalom idejére datálható Piramisszövegek megerősítik, hogy a Leo csillagkép a megfigyelések szerint alkonyatkor emelkedik fel a horizontról a nyári napforduló idején (Nílus áradásának kezdete). Ennek köszönhető a Szfinx és az áradás közötti asszociáció létrejötte.

Robert Bauval számítógép rekonstrukciós megfigyelése szerint Kr.e. 10970 és 8810 közötti idősávban (az Oroszlán házában) a Nap tavaszi napéjegyenlőségkor, az Oroszlán csillagképben kelt fel. Az elmélet szerint a Kr.e. 10500 volt a fenti idősávon belül az az időpont, amikor a Szfinx tekintetének vonala egybeesett az Oroszlán csillagképpel a horizont legalján (egyezőség).