őszszakál Creative Commons License 2024.02.13 0 2 19217

„az immár keresztény Római birodalom kifüstölte őket Izrael földjéről, kiirtották, szétkergették őket. Azóta élnek több diaszpórában.) Namost ez így van mai napig is, a zsidók álláspontja a kereszténységről jottányit sem változott. (bár nagyon szerették volna kiirtani őket is, mint annyi más nemzetet, de ezúttal nem sikerült) Sajnos a zsidóknak van igazuk. Milyen érdekes véletlen, hogy a zsidóüldözés végigkíséri a Középkor kezdete óta napjainkig a történelmet.”

 

Ennek tényleg nem sok köze van a hithez. Sokkal több a hatalmi politikához. Egy feltörekvő új vallás, mint a kereszténység, mit tekintett a legnagyobb veszélynek, az írmagjáig történő kiirtásukat. Az ókorban nem teketóriáztak, írmagjáig kiirtottak minden ellenséget. Csak ez biztosított több generációnak békés átmenetet. Ezzel éltek a keresztények is, a tapasztalatok alapján. Az már a zsidóság szerencsétlen sorsa, hogy „visszanyalt a fagyi”. Ez ellen már csak egy ellenszerük maradt, a mártíromság mögé menekülés. Az igazság nem részrehajló, és nem kisajátítható. Azért maradhatott fenn a zsidóság, mert az igazuk biztos tudatában hittek, és mindent elkövettek a túlélésük érdekében. Ami a mai helyzetet illeti, semmi nem változott, csak nem a keresztények, hanem a muszlimok akarják kiirtani a zsidóságot, mert őket tartják „méltó ellenfélnek” magukra nézve.

A kereszténységnek meg a muszlimoktól van félnivalója, mert ők sokat tanultak a történelemből. Olyan vallást és kultúrát hoztak létre, amivel „sakkban tartják” a saját híveiket, és az ellenfeleiket is. Ha a szaporodási rátájuk meghaladja a Földön élő nemzetek mindegyikét, akkor megnyerték az ideológiai, politikai, és katonai csatákat is. A többség uralma, még mindig legyőzi a kisebbség minőségben rejlő előnyét. Azt a kommunista tételt, hogy a mennyiség egy idő után átfordul minőségbe, cáfolja az entrópia törvénye. Mivel a teremtési aktussal, a minőség alakult mennyiséggé, nem pedig fordítva.;-)

Előzmény: Törölt nick (19214)