"jobbak" a dalai mint Lennonéi

Azt hiszem ezt inkább úgy értette, hogy tudatosan vannak megkomponálva, míg Lennon jóval intuitívabb szerző volt (utóbbi egy hírhedt és jellegzetesen lennonos hasonlattal hasmenéshez hasonlította, amikor nagyon ihletett állapotban csak úgy kizúdul belőle egy dal).

Ezzel nagy Lennon-rajongóként sem tudok vitatkozni, viszont annyit hozzáfűznék, hogy Lennon dalaiban nem érzem azt az érzelmi távolságtartást, mint McCartney-nál. Úgy értem, hasonlítsuk össze mondjuk a Let It Be-t meg a Mother-t. Mindkettő nagyon személyes dal, de a Let It Be egyfajta melankolikus himnikusság, a Mother pedig a nyers kétségbeesés hangján szól. Mindkettőt a szerző édesanyja ihlette, de a Let It Be-hez tudni kell a hátteret, nem véletlen, hogy az Across The Universe filmben gospelként értelmezték, a Mother-nél fel se merül, "mire gondolt a költő", annyira egyértelmű és emiatt egyből átérezhető. Oké, a Let It Be is azonnal hat, de az inkább valahogy átjár, a Mother pedig lesújt a hallgatóra, mint egy természeti csapás.