Mici Maci Creative Commons License 2000.05.08 0 0 17
Sziasztok!

Nem vagyok a téma szakértoje, de megpróbálok valamit hozzátenni.

Amikor az emberi lélek még nagyon mélyen van, vagyis hogy úgy mondjam, sok gonoszsággal, kapzsisággal, stb.-vel van tele, akkor o még a természeti törvények világába tartozik bele. Értem ez alatt, hogy tetteinek következményeivel keményen szembe kell néznie, ha nem ebben az életében, hát a következoben. Ugyebár nagyjából errol szól a karma.

Ha valaki viszont már elorébb tart lelki fejlodésében, vagyis Isten felé közeledik, értem ez alatt, hogy tetteiben, életvitelében is, nem csak szavaiban, szóval az ilyen ember már átléphet a kegyelem törvényvilágába, vagyis o könnyebben letörlesztheti buneit.
Ennek feltétele a bunbánat megtartása. Ami azt jelenti, hogy az illetonek tiszta szándéka van arra, hogy a következokben hasonló bunt többé ne kövessen el. Mert a bunbánat e nélkül mit sem ér. Hiszen ha beismerem: bunös vagyok, vétkeztem, ez nem elég. Ettol még nem fogok javulni. Kell a tiszta szándék arra, hogy többet ilyent ne kövessek el.

Ha valaki igy próbál élni, és a segitséget Jézustól, Istentol kéri ahhoz, hogy buneitol meg tudjon szabadulni, s mindezt oszintén és állhatatosan kéri, akkor bizton számithat arra, hogy a kegyelem törvényvilágába bebocsáttatást kap, vagyis ot a kegyelem minden módon próbálja segiteni, feljebb emelni, megtisztitani.

Sziasztok:
Mici Maci

u.i.: Ha valakit érdekel, aranyviki honlapjáról letöltheto a Kegyelem törvényvilága cimu irás. Még azoknak is érdemes talán elolvasni, akik elkötelezodtek a saját álláspontjuk mellett, nem árt idonként újat is hallani...