Vjacheslav Creative Commons License 2023.12.11 0 1 119731

Én kb erre számítottam, a zöldek kétszer is szenvedtek velük a héten, egy hete forma alapján harmadikok voltak az utolsó 5 meccs alapján. A bajnokság elején volt négy sérült kulcsjátékosuk is, úgy meg be is ragadtak. Több van ebben a kövesdben.

 

Grzelak nyáron kondiban felhozta a csapatot, így nem is mentünk nekik, mert ahogy telt a meccs úgy fáradt a kövesd. Kicsit elöbb számítottam arra, hogy föléjük tudunk majd kerekedni, de a 75-80 perc körül kezdtek már el el fogyogatni, és nem felérni a kapuhoz, és vissza sem. Kastrati meg erre a fáradt csapatra halálos fegyver volt. Christensen tudott bontani, most ő volt a KZS pótlékunk, és meg is változott a játék képe. Már Karamoko érkezésénél pislákolt valami bennünk, de sajnos megsérült. Lehet Bese jött volna le, ha ez nem történik meg.

 

A meccs alatt tudatosan is léptünk vissza, és próbáltuk magunkra húzni őket, hogy legyen mögöttük terület, de akkor még sok volt a pontatlanság a játékunkban. Persze kellett, hogy TB is stabil lábakon álljon most is, már néztem a bemelegítésnél is, hogy mennyire jól ér le a sarkokba is, idén 16oson belüli lövések 70 %-át fogja, ami baromi jó mutató, Szappanos 67%, Megyeri 61%, aki még 60 felett van, Dibusz idén pl 55 %. Óriási főnyeremény nekünk.

 

Az első félidőben még levettem tökmagevés közben Babunszki lövését. Nem szotyit ettem, ahogy szpiker mondta. :D 

 

A tizinél meg kicsit vissza is adott nekünk a sors a tavalyiért, akkor is tizi volt akkor is kezezés, akkor egy erős határeset volt Serafimovnál, és azt nyerte is a kövesd.

 

Amit viszont ott leművelt a kövesd az több, mint gusztustalan volt. Amikor Vad2 elindult lefelé megnézni a videót, akkor egymás után két kövesdi taposta szarrá a tizenegyespontot. Majd mikor Kodro próbálta helyreállítani próbálták őt is, és a labdát is ellökni, főleg Ugrai, meg Molnár próbálkozott. Christensen Kastrati, meg Schön vette körül, hogy ne férjenek hozzá. Még akkor is ment a hiszti, mire Vad2 megadta. Ma visszanéztem, de már csak a végét mutatta a tv. Kodro szerencsére higgadt volt, Kastrati gólt érdemelt volna, de így se volt rossz, hogy Christensen talált be.

 

Már a múlt héten is az égre mutatott, a héten temetésen volt, azért kezdett csak padon. Petőnek örültem, de még kell neki idő, hogy egyrészt visszanyerje a formáját, másrészt, meg felvegye a ritmust.

 

Serafimov meg kipontozta magát, így a paks ellen ő nem lesz, Schön 4 sárgás, neki kell majd vigyáznia, meg ugye Karamoko se lesz. A Paksnál Háhn esett ki sérülés miatt, meg náluk is a középső ember Kinyik fog majd hiányozni.

 

A támadó csapatok nekünk jobban fekszenek, a paksi meccs élvezhetőbb lesz, remélem az eredmény után is lesz majd okunk örülni.

 

Ha már Kondi 16 meccsen a 75 perc után 14:3 a gólarányunk, a 90 perc után 7-0, ez nem kicsit lóg ki a mezőnyből. A zte rúgott, de kapott is hetet, a paks 5-1, a zöldek 6-1, a 90 perc után senki nem rúgott kettőnél többet sem.

 

 

Előzmény: Vezo228 (119728)