Nagyon szépek a munkáid!

Én 7 évig tanultam a fanyűvést, meg bírkóztam eleget intarziával, antik "bútorrestaurálással", ezért én sok - általam feleslegesnek tartott- lépést

alapból kihagytam a folyamatból.

A 80-120 szemcsefinomság messze nem durva kezdésnek szerintem (főleg, ha nincs, vagy nem tudsz citlinget készíteni, és dolgozni vele).

Nyers fára 6-800-as papírt használni több, mint értelmetlen. A fa másképp van összerakva, mint egy vas alkatrész. Azt tudod polírozni. A nyers fát nem.

A legelső "vizezésnél" már ment is a munkád fölöslegesbe.

       A keményolajozást is jól írtad...bár én a hivatalos ajánlástól eltérően megtanultam egy saját technikát - eleve nem ronggyal, hanem rövid szőrű, viszonylag kemény

sörtéjű ecsettel kenem fel az olajat. És úgy, hogy semmi fölösleg ne maradjon alapból a felületen. Egy-egy tusánál nincs jelentősége, de én elkentem sokszáz négyzetméterre,

soktíz liternyit a keményolajból, ott jelentősége van már pár százalék pocséklásnak is...

  Ami fontos lépés kimaradt a leírásból: lenolajkencés beitatás vastagon - az nem fog ragacsosodni, és később is visszatörölhető a felesleg.

Ez zárja el a pórusokat nagyjából. A később felvitt keményolaj nem tud olyan könnyen beszívódni a kapillárisokba. Így egységes, tükrös felület is elérhető mind

fényes, mind matt színben.

   Mindezek ellenére azt szoktam mondani, hogy ha valaki (akárhogy, akármilyen módszerrel) csinál magának egy munkát, és elégedett a végeredménnyel, akkor az a tökéletes!

Mindezt már leírtam régebben, és a miérteket meg is magyarázva. Mai napig megvan a 30 éve faragott madár szobrom égerből, ami még mindig tükör matt felületű.

És november közepén találkoztam össze újra  azzal a 2000-ben sellak pulitúrozott páncéltőkés zongorával, amit kézzel, hagyományosan labdáztam fel.

A pudvás pohárnyomok/macska karmolás/idióta gyerek a háznál kéznyomoktól eltekintve még ma is olyan a felülete, ahogyan ki kell néznie.