1987-ben hogy jártam. Századparancsnokként századgyakorlat. Isten se gondolta volna, hogy a csajkám benne legyen a kezszem hátizsákban. Megjött az ebéd. Tábori asztal, porcelántányér, evőeszközök. Gondoltam leülök ebédelni. Jött a zászlóalj-parancsnokom (főhadnagy). Én éppen hadnagy voltam. Intett, hogy menet innen. Megsajnált a szolgálatvezető törzsőrmester, egy kétkilós kenyér jó nagy végét levágta, a belét kiszedte. Majd abba mérte ki a babgulyást. És még egy kanalat is adott. A sorkatonáimmal dőltünk a röhögéstől, mikor a fűben együtt kanalaztuk a levest. Attól fogva mindig volt nálam csajka. A katonáim is másként néztek rám. Főleg amikor normagyakorlat volt. A parancsnokom ment végig a 10 gépem mellett, aztán osztogatta a normafeladatokat. Ékzár csere, feltöltések ellenőrzése, stb.. Amikor az én gépemhez ért bökött egyet, majd közölte, lánctag csere. Azt hittem megölöm.