Kedves kyra!
Az ünnepek a nyuszi jegyében teltek, ugyanis megkapta az "úgytűnik végleges" helyét az erkélyen, de nem ment könnyen. Mióta kint van, félóránként lopva kinézünk, hogy mit csinál és majdnem mindig rögtön észrevesz minket és akkor szomorúan néz fölfelé, mintha büntetésből kizártuk volna.
Na és akkor még jött tegnap a vihar is. Szegényke, miután még ilyet nem látott, ÉN nem sokáig bírtam, behoztam, törülközővel megtöröltem, melengettem, holott lehet, hogy semmiféle lelki tortúrát nem jelentett neki az eső, szél, mennydörgés, villámlás, szépen elvolt a házában. De tudom, hogy a kutyám is mindig félt és vinnyogott ilyenkor és a nyuszi igazán nem ad hangot ki. (Kivéve amikor "játékból" ruhacsipeszt tettünk a fülére).
Egyébként ha kinyitjuk az erkélyajtót úgy spurizik be, hogy csak na, átvág a lakáson, de néha visszafordul, mintha tudná, hogy nem ez a helye.
Szóval jól elvagyunk, irányítja az életünket rendesen. De nem baj.
Üdv
Miamanó