Pedig..

sokat tanultunk a kicsinyeit óvó cica anyukától.

A szájában vitte őket biztonságos helyre, óvta, féltette őket, vitt nekik ételt.

Nyalogatva tisztogatta őket.

Nagyon cuki volt. Minden nap egyszer kétszer gyerekkoromban felkerestük őket, 

vittünk nekik enni (titokban a legjobb falatokból, mert szegényes volt a házi koszt akkor,

édesanyám nem nézte jó szemmel hogy a macskákat jó falatokkal etetjük). 

Simogattuk őket.

És sokat tanultunk a szeretetről, a kicsinyeit nevelő macska anyukától.

A kiscicákkal pedig nagyon jó volt játszani, egy madzag is elég volt hozzá.

Nem tudom elfogadni vagy elhinni, hogy valaki szerint ez rossz lenne,

legfeljebb ha ő maga sosem élt át ilyet.

Az örömteli családi élet és élni akarás első kiskori pozitív megtapasztalása.

És erős kötődés is volt, ez ma hiányozhat a mai gyerekeknél.

 

Lehet hogy ennek is volt szerepe abban, hogy felnőttként nagycsaládot vállaltunk. 

Persze én még láttam édesanyám udvarában csibéit óvó kotlós anyukát is,

no az is megható, a csibék pedig tündériek voltak.

 

Hát ez ma már kimarad a legtöbb gyerekkorból.