FERENSZ Creative Commons License 2023.11.03 0 0 2641

DeAgostini Lada Niva (4x4):

 

 


A Niva, az Niva.
Az is marad.
Tök mindegy minek hívjuk.
A Chevy féle lehet hogy mára már birtokolhatja a Niva nevet, az viszont sosem lesz az.
Ezt meg át lehet nevezni másnak, de ez akkor is az fog maradni :D
Megérkezett hát ez a kissé "terepesített" változata is a Nivának.
Nagyon sajnálom most ez a dolgot.
Nem csak azért mert alattomos dolog, és emberek, családok, gyerekek veszítik el otthonukat, és szeretteiket az orosz-ukrán konfliktusban, hanem azért is, mert reméltem hogy végre ebben a sorozatban talán majd nem egyféle Nivát is kihoznak.
Lévén mikor Faterral voltam fuvarban, Észtországban a kikötőben meglepődtem hogy milyen változatokkal találkoztam modellek formájában, egy nagy üveg kirakatának kínálatában.
Nyitott, pickup, 5 ajtós, dobozos, mindenféle amit el tudsz képzelni.
Mi ugye leginkább a 3 ajtós változatban ismerjük a hátul régi Ladás, majd a későbbi másik lámpás kivitelben.
Meg is lepődtem mikor 5 ajtósat is láttam.
Noha azt eleinte csak külön megrendelésre készítették az Oroszok, később már normálisan is lehetett kapni.
Sőt itthon is megjelent pár éve, de el is tűntek.
Valahogy nem jött be ez a próbálkozás a Ladának.
Mármint nem az 5 ajtós Niva, hanem az, hogy tizen-huszon évvel később visszatérjen az Európai piacra.


Elől jó kis lámpákat kapott, természetesen itt más módosított emblémás és masszívabb hűtőmaszkos kivitel került rá.
Felette jól megcsinálták az osztott helyzetjelzős-irányjelzős kialakítást.
Szép a Lada embléma is, oldalt kapott oldalsó irányjelző festést és szintén az Autólegendák rendszámot.


Hátul szépen, reális égőelosztás szerint megcsinált hátsó lámpák, ahogyan kell.
Szép a Lada embléma is, a kis Lada feliratot és jobb oldalra a 4x4-es írást is megkapta.
Kapott egy féklámpa csík festést is a szélvédőre, ami kicsit lehetne jobb, de így se rossz.
Érdekes egyébként hogy sárhányók csak az első kerekek mögött vannak, a hátsóknál nincsenek, de ha megnézzük a bliszteres képen, a felni mögött a tárcsafékek is jók.