Jobb. De nem jó.
Már az örökölt ár kirívóan alacsony volt. Ezt messze a többi ország fölötti szinten emelték, tehát közelítették a piaci árat. Nyilván nem lehetett 2-3 -szorosára növelni, egyrészt az emberek sem bírták volna kifizetni, másrészt rögtön politikai bukás (szvsz nem békésen), harmadrészt a fidesz a hamis propagandával ezt az emelést is is támadta.
Elmondhatjuk, hogy 94-98 között a fidesz semmit nem tett a piaci árért, 2010 óta pláne, a hibbant alatt volt komoly emelkedés, de Te ezt úgy fordítod le, hogy a nem lesz gázáremelés ígéret miatt ők a fő bűnösök. Tényleg nézd már meg az árak alakulását! Az egyetlen bagázs, akik alatt komolyan emelkedett.
Biztos igaz a 600 milliárd, de akkor tedd hozzá, előtte mennyi volt ez, meg utánuk.
Mondom úgy, hogy nálam kevesen rühellik jobban a hibbantat, de ne olyanért vegyük már elő, amit éppen jól csinált. (piaci ár mindenkinél jobban közelítése, természetesen korlátok között)